Az intelligens inga rejtélye

Egy inga intelligens jelei segítségével rálátás nyílik az univerzum ismeretlen titkaira, és arra is, miért kommunikatív az inga. - A világ új tudományos szelleme

Az univerzum keletkezésének elmélete

Előszó

 

A blog létrejöttét, napjainkban még tabunak tekintett inga jelzései ihlették. Amikor először kezemben tartottam az ingát, egy láncot, amelyet egy gyűrű tett súlyosabbá, és az általam feltett kérdésekre igen és nem jelzéseivel válaszolt, nem értettem, hogy miért gondolják azt, hogy az emberi tudat mozgatja az ingát. A másik verzió szerint az angyalok válaszolnak, de, ha ez így van, akkor kik is azok az angyalok? A választ csak az ingát mozgató erő, vagy személy adhatja meg, úgy, ha izgalmas kérdésekre, mi magunk adjuk meg a válaszokat, az inga pedig eldönti, hogy az jó vagy rossz. A kört leíró jelzése a válasz megfelelőségét díjazza, ha helytelen, vonalat húz a levegőben. Hosszadalmas gondolkodási folyamat eredményeként, egyre tökéletesebb, és logikusabb megoldások felé vezet az Univerzum működésére vonatkozó, bizonyításokat igénylő írás. Az inga jelzései útmutatást adnak az Univerzum rejtett titkainak feltárására, mintegy kulcs az Univerzum rejtelmeit elzáró ajtó felnyitásához.

A megfejtés nehézségét mutatja, hogy a blog eleje csak részigazságokat tartalmaz, de mivel az egzakt tudomány, jegyzett, jelenlegi elméleteiből az inga, jelző, kommunikációs létezését teljesen kizárja, és egyik elméletbe sem foglalható, ezért egy teljesen új, és merőben más elméleti alapból volt lehetséges a kiindulás. Az inga ezen, különleges viselkedésének észlelése, azonnal rádöbbentett, hogy a mai elismert tudomány téves alapokból indul ki, borulni fog számtalan, a hivatalos tudomány általi feltételezés, főleg a részecske fizika témakörének tekintetében. Mostanra már én magam is mosolygok, az első elméleti felvetésemre, de, ha ezt nem kreálom, valószínű megfejtés sem születik. Mint később megtudtam, a jelenlegi ismeretek tükrében, az egyetlen lehetséges kiindulási útból indultam el, amely elvezethetett, saját hibáim felismerése után a helyes megfejtéshez.

A sötétanyag látható bizonyítéka című résztől kezdve, egyre tisztul a kép, és válik a blog tartalma egyre valóságosabbá. Az információkat az ingát mozgató legmagasabb intelligenciától szereztem, nagyon szigorúan csak a legpontosabb adatokat közölhettem, az Univerzum építőlogikájának felismerése után.

Tudom, hogy a kedves olvasók ma még ezen meghökkennek, de ha kíváncsiak az egész Univerzum működésére és benne az emberekre vonatkozó legmélyebb, legvalóságosabb alapvető igazságokra, akkor mélyedjenek el az olvasásban, és ne befolyásolja Önöket, ha idáig a tudomány teljesen másról próbálja informálni Önöket.

A teljes meggyőződés kedvéért mindenki szerezzen be egy ingát és beszélgessen, az pedig, hogy milyen kommunikációs csatornán történik mindez, a blogból kiderül.

 Az elmélet kezdeti kiindulási szakasza

 Az Univerzum keletkezésének egy teljesen új, a kvantum elmélet felhasználásával, mindent megmagyarázó, racionális világkeletkezési elmélet.

Az Univerzum háromdimenziós öngerjesztő, programozott, kvantum számítástechnikai rendszer.

Lássuk miért is? Elméletem szerint a semmi nem létezik, mivel a számegyenesen, vagyis térben akarjuk a nullát szemléltetni képtelenség non szesz! Bárki kipróbálhatja, ugyanis akárhogyan akarunk közelíteni végtelen kis negatív számokkal, hogy elérjük a nullát, sajnos soha nem érünk el, hát még a legkisebb pozitív számokig, soha nem fognak találkozni. Számomra bebizonyosodott, a semmi nem létezik, akkor, a térnek is léteznie kellett.

Az idővel kapcsolatos véleményem, az, hogy az Univerzum számára jelentéktelen, mivel, az emberek által kitalált mértékegység, az emberiség halandó, öregszik, csak nekünk fontos az idő, a végtelen térben nincs jelentősége az időnek.

Tovább gondolkodtam a tér keletkezéséről, és rájöttem a kezdeti tér kialakulása benne van a negatív végtelen számokban, mert van egy kis hézag.

A háromdimenziós tér úgy alakulhatott ki, hogy az ürességben volt egy lyuk. Ezt a lyukat körbe vette az űr, tehát a lyuk képviselte az első dimenziót, a körülötte lévő űr a másodikat. A lyukon keresztül kiáramlott az űr, miközben impulzus keletkezett, létrehozva a harmadik dimenziót. Ez az impulzus tulajdonképpen a Higgs bozon, amiből későbbiekben a foton keletkezett. Ezt úgy kell elképzelni, mint amikor a papírlapon háromdimenziós mértani testet rajzolunk, csak az előbbi folyamat térben történt, évmilliárdok alatt. A harmadik dimenzió hasítása ma is tart, a végtelen felé, a második dimenzió végtelen.

A fotonok létrejötte után, évmilliárdok alatt, a foton evolúciója zajlott le, mely során a színtiszta intelligencia fejlődött ki, vagyis a szuper intelligens energialétezés.  Anyagi világ addig nem létezett, amíg ezek a szuper intelligens energia lények létre nem hozták kvantum technikával a mi anyagi létezési formánkat. Kettős rést használtak, amelyen átengedték a programozott fotonokat, amelyek a továbbiakban már részecskeként és fotonként folytatták útjukat.  Az öngerjesztéshez azonban rengeteg energia kell, újra be kellett fogni valahogyan a fotont, valamilyen fénycsapdára és energiafeltöltő rendszerre lett szükség. Ezek a zseniális lények, ezt mesterségesen létrehozott feketelyukkal éték el, mivel szerintem, ők az energiával, úgy bánnak, mint mi az anyaggal, ha kell, sűrítik, formálják, programozzák. Ismeretes, hogy a fekete lyukakból nem kerül ki semmi és a fényt is elnyelik.

Fekete lyukak nélkül, nem lehetséges nagy energiára szert tenni, mivel úgy működnek, mint a részecske gyorsítók, ellátják a részecskéket nagy energiával, és program szerint, úgy gondolom, hatványozódva kerülnek ki, már hatalmas energia szinttel ellátva.

Ebből azt a következtetést vontam le, hogy a program ma is tart, nem haladunk visszafelé az időben, nincs idő paradoxon, ettől a világ sokkal logikusabb. Ehhez csak egy nagyon zseniális program szükséges, amely tartalmazza az összes variációt, és amíg ez ki nem fut a program tart. Sokat gondolkodtam, miért olyan változatos az élővilág? Mi szerint folyik az öröklődés?

Szerintem pontosan ezért, mert, ha az anyag olyan helyre kerül, hogy életté szerveződjön, akkor itt is érvényes az összes variáció a program szerint.

Visszatérek a fekete lyukakhoz, a világegyetem később kialakult fekete lyukaihoz. A rózsaszín fekete lyukaknak szintén részecske gyorsító szerepük van, amelyek töménytelen mennyiségben lökik ki magukból, a meghatványozódott, energiával feltöltött részecskéket, a fotonok pedig, átkerülnek a tiszta értelem dimenziójába. A láthatatlan fekete lyukak, pedig a kuka szerepét töltik be, illetve újra felhasználhatóvá teszik, az összeomlott csillagokat, bolygókat, még pedig úgy hogy újra szubatomi részecskék keletkeznek, amelyek ismét hatványozódva, energiával feltöltődve az Univerzumba kerülnek, és újra felépülnek. A kvazárok olyan fekete lyukak, amelyek egész naprendszereket tesznek újra hasznosíthatóvá, véleményem szerint, a program lefutási ideje meghatározott, a kvazárok segítségével tartható be a programra fordítható idő. A tudósok által sötét energiának nevezett energia, egyáltalán nem sötét, hanem egy hatalmas intelligenciává szerveződött, aki az egész Univerzum irányítását ellenőrzését ellátja, minden tudás birtokosa.  Emlékeztetésként, újra közlöm, a kettős résen való áthaladáskor a foton is programozva volt, és az anyagi részecskével párhuzamosan szerveződött a program szerint, szuper intelligens irányító, ellenőrző rendszerré, teljesen öngerjesztéses módon, egy hatalmas Isteni erővé. Az Ő irányítása, hatalmas tudása teszi számunkra lehetővé, hogy létezhessünk, az Univerzum összes bolygója, csillaga, és berendezése összehangoltan működhessen. Az irányító szuper intelligencia nélkül, csak káosz lehetne, a bolygók keringése és forgása, ekkora tökéletességgel, elképzelhetetlen.

A tudomány által sötét energiának nevezett, és az ismert anyag mennyisége 50%- 50 %.

Mi emberek, szintén e rendszer részei vagyunk, mint egy élő hardver, egy öngerjesztéses önreprodukáló kis számítógép. Véleményem szerint, a szoftvert a párhuzamos tiszta értelem dimenziójából kapjuk. Azért jutottam ere a következtetésre, mivel úgy gondoltam, hogy az én tudatom a szívemben van. Ért már sok lelki megrázkódtatás, és érdekes módon, soha nem az agyam fájt, hanem a szívem, mintha rögtön ki akarna szakadni. Épp ezért megvizsgáltam, azt a kevéske EKG képet az interneten, beleértve az angol nyelvű szakirodalmat is, ami számomra hozzáférhető volt, és azt láttam, hogy a majomnak, a kutyának, a macskának, és még egy- két emlős álltnak eltérő a szinusz ritmusa az emberétől. A Q hullámnak nincs negatív amplitúdója az állatoknál, míg az embernél, jól kivehető a negatív irányba való eltérés. Ebből már megint levontam egy következtetést, mi van akkor, ha a tudat a szívben van, és egy hullám, ami végtelen kvantum byttal rendelkezik, ami soha nem pusztul el, csak az Univerzummal együtt, a program végén, hogy aztán, kezdhesse elölről az egész programot?

Meglátásom szerint egy teljesen racionális világban élünk, ahol minden zseniálisan működik, ahol nincs paranormális, hiszen, ha a tudat egy hullám, igaz az, akik visszajöttek a halál mezsgyéjéről, megtapasztalhatták azokat az élményeket, amelyekről beszámolnak. Az átlagemberek tapasztalatai ugyanolyan fontosak, és nem lebecsülendők, mint a tudósoké! Mivel minden a tökéletesedés felé halad, úgy gondolom, a Hatalmas Intelligencia, nevezzük, az Univerzum Urának a feladata leolvasni minden ember tudatát, és aki nem felelt meg a magasabb létezési szint követelményeinek, annak újra kell születni, mindaddig, míg meg nem felel? Véleményem szerint ezt a háromdimenziós öngerjesztős kvantum számítástechnikai rendszert 0, 1, 2, számokkal le lehet írni, minden kémiai anyagot vissza tud kódolni a tudatunk, és örökre elraktározza. Ezért a hipnózis is érthetővé válik, ha az agyat ki tudjuk iktatni, marad a tiszta értelmes tudat, ami még az értelmi fogyatékosoknak is teljesen ép, csak az agy sérülése miatt kevesebb információ jut be.

És még valami! Belenéztek már úgy kutatva a levegőbe, mélyen, kicsit felfelé, nem túl napos és havas, vagy esős időben? Ha áthatóan megvizsgálják a levegőt, kis áttetsző csatornák összekapcsolódva kis központokkal, mint egy áttetsző idegrendszert megtapasztalhatják az igazi való világot, mert már a levegő sem, az, aminek látszik. Véleményem szerint, a tudatunk információit gyűjtik össze, egy háromdimenziós film készítése céljából, amely egy másik frekvencián láthatóvá válik. A sok kis ember tudatával összegyűjtött információ egy nagy globális filmet eredményez.  Ha a frekvenciaváltás legyőzhetővé válik, az időutazás is, mert mióta az ember tudatot kapott a film íródik. Mivel önreprodukáló rendszer, a tudatot az ős- ember kapta, azóta reprodukálódik, újraszületésnél az irányító intelligencia avatkozik be, mivel szerintem létezik a tudatháló, hasonlóan, mint az internetnél. Az emberek csak azt tudják utánozni, ami már a természetben megvan, ezért nagyon is logikus, az, amit a fentiekben leírtam.

Kérem, gondolkodjanak el ezen egy kicsit!

Az emberi tudatról bővebben

A mai modern világ megkívánja az emberektől az óriási ismeret halmazokban való eligazodást. Rendszerszemléletű gondolkodást várnak tőlünk a tevékenységek minden területén, a megismerési folyamatokban, a felgyorsuló fejlődés miatt e nélkül már átláthatatlan sokrétű tudásanyag. Minden összetettebb dolgot próbálunk rendszerbe helyezni, észrevenni a bennük rejlő összefüggéseket, és megkönnyíteni ezzel saját munkánkat.

Ha valaki, megtanult rendszerben gondolkodni, könnyen rájöhet, hogy az Univerzum is egy logikai alapon felépíthető rendszer, csak öngerjesztéssel hozza létre a benne uralkodó rendet.

Az univerzális kapcsolatot a tudatunk jelenti az Univerzummal. Az Univerzum keletkezése részben már leírtam, hogy a tudat egy hullám, feltételezhetően a szívben található. Nagy pszichológusok Freud és Jung feltételezte a tudat összetett voltát. Mindkét tudós felismerte a tudattalant. Jung szerint az emberek a rosszat, a nem kívánatosat a tudattalan árnyékrészébe száműzik. Véleményem szerint a tudatnak ez az árnyék része, vagyis a tudattalan, az emberi tudatnak a lomtára. Mivel feltételezésem szerint, az embereknek szabad akaratuk van, az ember maga dönti el, hogy mit ürít a kukába, és mit nem. Ettől válik jó, vagy rossz emberré. Az agy és a szem begyűjti az információt, majd a tudat szelektál, és megőrzi, illetve elmenti a lényegeset, szükségeset, a többit pedig kikukázza. Hangsúlyozom, hogy az egyén dönti, el mi marad, és mi mehet. A lomtárból hipnózissal minden dolog előhívható. A tudat hullám természete biztosítja, hogy testünk halála után egy magasabb létezési szintre kerülhessen, ami jutalom értékű, tehát nem lehet rossz. A tudati fejlődés azonban megkívánja,  ha valakinek nem sikerült elérnie a követelményeket, pl. embert ölt, vagy nagyon sokat ártott embertársainak, újra kell születnie, mindaddig, amíg nem sikerül teljesítenie az Univerzális törvények által előírt szabályok betartását.

Évezredeken keresztül, számtalan emberi tapasztalat bizonyítja, hogy rengeteg megmagyarázatlan esemény, dolog történt, és a hit ebből született. Ezeket a tapasztalatokat nem szabad lebecsülni, mert minden egyes picike ember az Univerzum szempontjából egyformán lényeges, hiszen az Univerzum Urától kaptuk tudatunkat, neki tartozunk elszámolással. A hosszú évezredek során nem született egy igazán elfogadható magyarázat az ember különleges voltára. Megpróbáltam magyarázatot adni, remélem, akik olvassák ezt az írást, kicsit elgondolkodnak.

Nem tettem mást, csak logikai sorrendbe állítottam a tudomány által már bizonyított tényeket.

A felismerés engem is nagyon megérintett, bízom benne, hogy Önöket is.

A tudat zavarairól

A tudatzavarok által okozott emberi tragédiák sorozata késztetett ismételten tovább gondolni a tudat működését. A zavarok által okozott tudatbeli problémák nem ellentétesek az eddig leírtakkal. Mivel egy nagyon érzékeny hullám lehet, ezért ha rosszul kukázzuk ki a tartalmakat, működésbeli problémák állhatnak fel. Mivel az ösztönök sokszor rosszat sugallhatnak, vagy az élethelyzetek hoznak számunkra elfogadhatatlan dolgokat, azok az emberek, akik a jó iránt kötelezték el magukat, és önbecsülésük is megfelelő, nem okoz problémát, az ilyen tartalmakat a kukába helyezik. Azok az egyének, akik bizonytalanok, gyenge az egójuk, vagy túl kevés, vagy túl sok, vagy esetleg foltokban juttatják lomtárba a tartalmakat, tudat zavarok jöhetnek létre. A kukába véleményem szerint, részecske, vagyis kvantum állapotba kerülnek az információ hullámok, vagyis a fotonok, ezért a gyógyításuk is kvantum technikai eljárással lehetséges. Gondolok én egy nagyon új megoldásra, valamilyen emberi szervezetre nem káros lézer sugárra, amelyet a jobb pitvarkamrai csomóra irányítva, néhány percig, többször megismételve, valószínűleg elérhető, hogy a részecskék újra hullámformába kerüljenek, és megfelelően üzemeljenek. Természetesen az orvostudomány feladata kipróbálni, tesztelni, kísérleteket végezni. Ezt az ötletet azért írom le, mert hiszek benne, mert hatásos gyógyítása a tudatzavaroknak ez idáig nem volt. Nagyon szeretném, ha a jövőben, ilyen hatásos gyógymódokat vezetnének be. Tudom, nagyon merészek a gondolataim, de ha csak egy kicsit is segíteni tudok vele, már megérte!

Kiegészítés a tudatról:

Mivel engem szinte bűvöletbe ejt a megmagyarázhatatlan, ezért ismét elgondolkodtam. Számtalan ember megtapasztalta már az un. „parnormálisat”. A lakásokban kopogások, tárgyak elmozdulása, rosszabb estekben energiavesztés, depresszió, tudatzavar bekövetkezte, olyasmi, mintha skizofrénné válna. De még se SKIZOFRÉN! Igen is lehetséges!

Elméletem szerint, lehetnek a földhöz kötődő tudati hullámok. Amikor elveszti a testét, vagyis meghal valaki és rájön, hogy van egy másik létezési forma, akkor rájön arra is, hogy Isten is van! Rengeteg gaztett nyomja a tudatát, ezért nem mer átmenni ahová, már tartozna, hanem itt marad és tovább folytatja, a bűnözést. Ijesztget, rosszabb esetben elveszi egy élő ember energiáját, irányítja, tönkre teszi. Rossz cselekedeteket sugall, átveszi az egyén feletti irányítást. Ma az orvostudomány az ilyen eseteket nevezi a legsúlyosabb skizofréniának, amikor a beteg már fel se kel, rosszabb esetben gyilkolászik. Az ilyen esteket lézerrel nem lehet gyógyítani, médiumokra van szükség, igazi médiumokra, nem csalókra, akik tényleges kapcsolatot tudnak létesíteni a másik frekvenciával. A médiumok úgy is mondhatnánk, jobb típusú kis élő számítógépek, ők már képesek más frekvencián lévőkkel kommunikálni.

Ebben nincs semmilyen tudománytalan, elméletem szerint teljesen racionális.

A hebephrenia és a heboidophrenia nem tartozik a lézerterápiával gyógyítható betegségek közé, véleményem szerint nem a tudat zavara váltja ki a tüneteket.

A heboidophrénia tüneteit, ha alaposan szemügyre vesszük, főleg az aktivitás csökkenésével jellemezhetnénk, úgyis mondhatnánk, hogy a fiatal, lusta, nem szeret tisztálkodni, furcsa megnyilvánulásai vannak, eleinte fel sem tűnik, hogy betegség kialakulását eredményezheti.

Későbbiekben, mikor már hebpehréniáról árulkodnak a tünetek, ilyenkor már a gondolkodás

is lassúvá válik, amelynek eredményeképpen több szokatlan viselkedési minta is kialakul. A változatos tünetek közül, a leglényegesebbnek a lassulást látom.

De mi is okozhatja, ha nem tudati betegség? Az ingerület átvivő anyag, vagyis az acetilkolin neurotranszmitter nem megfelelő mennyisége. A heboidophréniánál már kialakult a csökkent szint, a hebephréniánál pedig egyre erősödik az acetilkolin hiánya.

Azért gondoltam erre, mert a betegség egyre erőteljesebbé válik, jól elkülöníthető a skizofréniától, hatásos gyógymódjáról nem tudok, viszont ha az orvostudomány kipróbálná, megkeresve a megfelelő adagolást, valószínű eredményesebbé válhat ezeknek a betegségeknek a gyógyítása.

 

A kómáról

A kómások tudata részecske állapotban szunnyad, vagyis teljes mértékben kikukázódott, ilyen esetekben is lézeres gyógyítás a segítség.

Az éber kómások tudata viszont, az ijedségtől elhagyta a testet, más frekvenciára került, többé már nem tér vissza.

Ami még kimaradt a tudat zavarai által keltett betegségek köréből

Feltételezésem szerint, az autizmust, a Münchausen szindrómát, a pedofiliát, a skizoid személyiségzavart is lehet lézer segítségével gyógyítani, mindegyik betegség a tudat zavarára vezethető vissza. Az autista valószínű, nem akart újra születni, megakadt a tudatába ez, az ellenállás, mint amikor a lemez oda-vissza újra játssza ugyanazt a taktust, mert elakadt, az autista tudatába is lehetséges egy megakadás, amit lézer segítségével fel lehet szabadítani.

A pedofilok valószínű gyerekként haltak meg, és újraszületéskor nem képesek a tudatukat felnőtt tartalommal megtölteni, ezért vonzódnak a gyerekekhez. Azok, pedig, akik később lettek pedofilok, valamilyen szexuális korlátozásnak lettek kitéve, ezért szintén tudatzavar következett be. Az ilyen esetek kezelésére is alkalmas a lézer technika. A Münchausen szindróma, és a skizoid személyiségzavar, szintén tudatzavar tehát alkalmas lézeres gyógyításra.

A homoszexualitás szintén tudatzavaros betegség, pl. nőként élt előző életében, és valahogy itt is megakadt a tudata, elzárkózik a férfi testtől, és fordítva is lehetséges a férfi zárkózik el a női testtől. Az ilyen esteket lézerrel nem hiszem, hogy lehetne kezelni, de a pszichológusok, pszichiáterek ismételt terápiás elbeszélgetések során, ahol tudatosítják velük betegségük eredetét, valószínű megszüntethetik azt az érzést, hogy nem érzik jól magukat, a testükben.

A kényszer betegségek (OCD) szintén a tudatzavarára vezethető vissza.

Remélem a lézeres kvantum technika megoldást ad számos tudat zavaraiból eredő megbetegedéseknek. A homoszexualitás, pedig megszüntethető lesz a pszichiáterek által, jól kidolgozott terápiák által. A fent említett módszerek a pszichiáterektől még nagyobb odafigyelést kíván, hogy a betegség ne jöjjön többé elő.

Nagyon remélem, hogy ezekkel az információkkal élni fognak, és segítségére lehettem ezekkel a tünetekkel küzdő betegeknek.

 Az információ bejutása a tudatba, a rosszindulatú daganatos betegségek ellenszere

 

Arról már írtam, hogy a tudat feltételezhetően a szívben, hullám formában található.

De hogyan is jut ide az információk halmaza?

A kémiai anyagokat három kód variálásával lehet leírni, hasonlóan, mint ahogy a számítógép programozók teszik ugyanezt a programok szerkesztésénél, csak Ők két számot használnak a 0-át és az -1-et. A visszakódolást az elektronok végzik, vagyis minden információt az elektronok hordoznak. Amikor az elektronok a hullámtermészetű tudathoz érnek, maguk is hullámmá válnak, ez szintén kvantumtechnikai törvényszerűség. Tudatunk ezért tud megbirkózni a rengeteg információ halmaz tárolásával.

Amikor hibás információ keletkezik a szervezetünkben, és kialakul egy daganat, az elektronok a hibás információt kódolják vissza, úgy is mondhatnánk, rendszerhiba következik be. Véleményem szerint, a pozitronok azok a részecskék, amelyek ezeket a hibás elektronokat semlegesítik, vagyis megsemmisítik. A pozitronok felismerik a kóros információt hordozó elektronokat, és ártalmatlanítják. Tehát a pozitron emissziós tomográf, nem csak felismeri a daganat, és betegségek helyét, gamma-fotonok kibocsátásával, hanem meg is semmisíti a hibás információt hordozó elektront, ezzel megállítja a daganat növekedését. Egy daganat megszüntetéséhez egyetlen kis pozitron elegendő. A továbbiakban már nincs szükség, kezelésekre, mert a daganat magától fel fog szívódni.

Kivétel az agydaganatos megbetegedés, mivel a tumor felszívódási ideje méretétől függően legalább két-három hetet igénybe vehet, ezért ajánlatos kimetszeni, hogy a beteg a szenvedéstől mentesüljön.

A jó indulatú daganatok gyógyítására nem alkalmas a pozitron, de az ilyen daganatokat is el kell távolítani, mert rosszindulatúvá válhat, mert ott kialakulhat egy hibás információt közvetítő elektron. A biztonságos gyógyítás érdekében, ilyenkor UV sugárkezelést kell alkalmazni, mert ez hullámmá alakítja az elektront, amely ezután ebben a formában eltávozik.

Gyógyítás pozitronokkal

A Pozitron Emissziós Tomográfról köztudott, hogy felismeri a betegségeket, ilyenkor gammasugárzás jelzi, hol található az adott betegség pontos helye. Véleményem szerint, ilyenkor a pozitron az adott betegséget meg is szünteti. Gondolkodjunk el egy kicsit, ha a pozitron nem lenne alkalmas rendszerhiba javítására, akkor fel sem ismerné a betegségek helyét, mert indokoljuk már meg, hogy miért is teszi ezt? Ebben a háromdimenziós kvantum számítástechnikai rendszerben, nagyon is lényeges szerepet tölt be, mert a testünk élő anyagból felépülő „szuperszámítógép” meghibásodásának esetére is gondoltak a Teremtők, a pozitron, mint általános hiba kiküszöbölő adva van, csak fel kell fedezni, hogy hogyan használjuk, és milyen készüléket szerkesszünk, hogy az mindenki számára hozzáférhető legyen.

A daganatos betegségek kezelését már részletesen leírtam, de kiegészítésre szorul, ha eredményesen akarjuk kezelni a rákos megbetegedéseket. Rendszerhibát ugyanis többféle betegség okozhat, ezt azért fontos tudni, mert annyi pozitront kell a beteg a szervezetébe juttatni, ahány rendszerhiba okozta betegségben szenved. Ha a páciensnek van három ilyen betegsége, akkor három pozitronra van szüksége, mert nem tudni, melyik betegséget hatástalanítja leghamarabb.

Feltételezésem szerint hatásos lehet a következő betegségekkel szemben:

 Szívritmus zavar, szívelégtelenség, vérrögképződés, gyomorfekély, májfunkció zavar, asztma, szem hályog betegségek, méhnyálkahártya rendellenességek, inzulintermelés normalizálása, vagyis cukorbetegség kiküszöbölése, veseelégtelenség, az összes daganatos betegség beleértve a leukémiás megbetegedést is.

Természetesen az orvostudomány feladata lenne felkutatni, és kipróbálni, de a daganatos betegségek kezelése, ezen ismeretek hiányában eredménytelen maradna.

 A Nap működési elve

Az Univerzum keletkezése blogban már leírtam, hogyan tesznek szert a részecskék nagy energiára, az elsődleges energiafeltöltő rendszerben.  A második energiafeltöltő rendszer a Nap, ahová valamilyen szívóhatás következtében kerülnek be a kvantum állapotú, anyagi részecskék, ahol az  ütközések révén, egyre nagyobb energiára tesznek szert, végül részekre hullanak. A szubatomi részecskék egyik csoportjából kialakulnak az anyagi részecskék a másikból a sugárzások.

Az anyagi részecskék keletkezése: Töltéssel rendelkező elektronok és protonok, neutronok, gluonok jelentősek ebből a szempontból. A protonok, neutronok és gluonok atommaggá egyesülnek, mégpedig úgy, hogy a neutron egy külső burok képzésben vesz részt, hogy ne tapadjanak össze az elektronokkal, mivel úgy gondolom az atommag döntő szerepet játszik az elektronok atommag körüli mozgásában. Erre később visszatérek. A protonok és neutronok az egyforma energiaszint, és geometriai illeszthetőség miatt kerülnek egymás mellé. A már töltéssel rendelkező elektronok felvett energia szintjük következtében kerülnek különböző elektron pályákra.  Először egy magasabb energiaszintről esnek vissza  egy alacsonyabb energiaszintre, ez adja a mozgáshoz szükséges impulzust. Nagyon fontos részei az atommagnak a gluonok. Minden atommagnak rendelkeznie kell glounnal, mivel ez a mágneses hatást biztosítja. Ez a mágneses hatás tartja atommag körüli pályán az elektronokat.  Miután minden elektron elfoglalta az energia szintjének megfelelő helyet, tulajdonképpen befejeződött az anyag képződési folyamat Napra eső szakasza. Ma már ezek a folyamatok csak minimalizált mértékben mennek végbe, mivel a program bolygóképződési szakasza már lezárult, a protonok a Nap energiájának fenntartásában vesznek részt. A két folyamat egymás mellett, sokkal intenzívebb volt a bolygó képződés időszakában. Az anyagok a napfoltokon keresztül távoznak, kisebb súlyuk révén egyszerűen kipördülnek a Napból, ami a bolygók keletkezése idején sokkal nagyobb számban és méretben lehettek jelen a Napban. A gluonok pedig szerintem sugárzó szubatomi részecskék, amelyek úgy tudnak mágneses erővonalakba rendeződni, hogy fotonként sugárzik, egy másik gluon részecskére, amely ettől a hatástól fotonná válik, így egy részecske, majd egy foton keletkezik, és ennek a folyamatnak ismétlődésének  eredményeként, egy foton és egy részecske egymásutániságából, sok millió év alatt mágneses erővonalakat hoznak létre. Számomra ez azért nagyon érdekes, mert én mindig úgy gondoltam, hogy légüres térben nincs tömegvonzás, a súlytalanság állapota nem biztosít semmilyen rendezett, impulzussal ellátott mozgásra lehetőséget. Úgy gondolom ez a mozgás egy egységes elvre épül, a mágneses erőtérre, és az ön gerjesztett mágnesességre. Ez érvényes atomi szinten és a bolygók mozgásainak szintjén egyaránt. Atomi szinten a gluonok, a bolygók mozgási szintjén, pedig a gluonokból létrejött mágneses erővonalak biztosítják a bolygók pályán haladását. Minden bolygónak rendelkeznie kell vasmaggal, amely biztosítja az összeköttetést a mágneses erővonalakkal, amelyek biztosítják a pályán való haladást. A bolygók impulzusát valószínű, hogy ugyanúgy, mint az elektronok esetében, egy magasan energia szintű helyen való elhelyezkedésről való lejjebb kerülés biztosította, vagyis az adott bolygó  lejjebb esett egy magasabb pályáról, a mágneses fővonalak szerepe Ettől kezdve szabályozó erejű. A mágneses erővonalak a Napból indulnak ki, ma is keletkeznek, a protuberanciákban, a feladatuk a szabályos mozgások irányításán kívül a mágneses erőtér fenntartása, amely nélkül rendezettség elképzelhetetlen. A mágneses erőtér biztosítja, hogy rendezetten, mindig ugyanúgy helyezkedjenek el a bolygók, persze ezen kívül még véd a káros sugárzásoktól is. A Holdnak is rendelkeznie kell vasmaggal, mivel az árapály jelenségét is mágneses erőhatások idézik elő, nem pedig gravitációs hatás. A gravitáció véleményem szerint, csak légkörrel rendelkező bolygókon érvényesül, a világűrben nem.

Próbáltam elképzelni az Univerzum rendszerszemléletű megközelítését, a legkisebb önálló  rendszertől az atomtól a Naprendszerig, megérteni, az általános törvényszerűségeket, az ismeretlenben rejlő lehetőségeket, a tudomány által még nem bizonyított tudással való óvatos bánásmódot, és alázatot.

Kiegészítésként, az egyszerű megérthetőség kedvéért a körhinta példát szeretném felhozni. A Nap saját perdületénél fogva, mivel a jobb spinű részecskék biztosítják a tengely körüli forgását, a mágneses erővonalak segítségével, mint a körhintánál a rudak, tartja pályán a bolygókat, a Nap pedig hajtja ezt a "ringispilt". A bolygók szintén jobb spinű részecskékből tevődnek össze, ez adja a bolygók saját perdületét. A Vénusz, amikor leesett az eredeti helyéről, hogy impulzust nyerjen, tett egy bukfencet, ezáltal visszafelé kezdett el forogni, ezáltal vesztett az energiájából, ezért végez sokkal lassabb tengely körüli forgást, mint a többi bolygó. Ha valaki észreveszi Univerzum működésének, nagyszerű logikáját, többé nem kételkedik, a zseniális tervezésben, és rájön, hogy nem valami véletlen egybeesések láncolata a mi világunk.

Anyagszerveződés a Napból való kilökődés után

A napokban olvastam az Index online oldalán, hogy a kínai tudósok megfigyelték, hogy a koronát nagy sebességgel elhagyó, és mágneses teret magával ragadó anyag egy lökéshullámot generál maga előtt. A Napban való atomok keletkezése részben már leírtam, hogy a gluonok, a mágneses részecskék, minden atomban jelen vannak. Amikor kiperdülnek a Napból, a sok kis atom gluonjának mágneses tere eredményezi ezeket a lökéshullámokat.

Tanultam kémiát, és vegyészetet, tisztában vagyok az elektronok kötésekben való részvételének tulajdonított jelentőségének. Most mégis egészen másról szeretnék írni.

Hogy miért is? Vegyünk egy olyan egyszerű példát, mint az =SO4 gyök. Úgy tudom a S (kén 6 külső elektronnal rendelkezik) Ebben az esetben már az oxigén 8 elektronnal kötődik, és még marad 2 szabad elektronja, hogy kötést létesíthessen. Tehát az elektronok most miért viselkednek így? (Tudom, hogy a magyarázat, erre az, hogy két oxigén atom közössé tesz 2-2 elektront,  amely egy laza kötést tesz lehetővé, ez könnyen felszakadhat, és biztosítja a kémiai reakciókban való további részvétel lehetőségét.)
A kérdésre a válasz szerintem, hogy nem az elektronok lényegesek a kötések létrejöttében.

A logikai menet a következő: A glunok minden atommagban jelen vannak, ugyanolyan számban, mint a protonok, és az atomok kapcsolódásában kizárólag ezek a mágneses részecskék vesznek részt. A legegyszerűbb példaként említem a hidrogén molekulát H2.

Ha két hidrogén atom egymás közelébe kerül, az egyik egy picikét beljebb kerül a másiknál, így a másik hidrogén atommagjának gluonja veszi át az irányítást, vagyis a mágneses erőtere bevonzza, ezáltal, egy gluon feleslege lesz, amivel kötést fog tudni létesíteni. Ez minden elemi gáznál így történik, és azért légneműek, mert mágnesesen taszítják egymást. Tehát hidrogén, oxigén, nitrogén stb. molekula azonos molekulával nem lép kölcsönhatásba.

Ha megvizsgálunk ebből a szempontból egy víz molekulát, akkor itt az oxigén molekula mágneses mezeje fogja be a hidrogénatomokat, mivel nagyobb mágneses erőtérrel rendelkezik. Az oxigénnek már két elektron pályája van a külsőn két szabad elektronnal. A hidrogén viszont csak egy protonnal, egy neutronnal és feltételezésem szerint egy gluonnal.

Mivel az oxigénnek már 2 glounja van, nagyobb a mágnesessége, ezért átveszi az irányítást.

Két gluon esetén a gluonok aszimmetrikus elrendeződést mutatnak, ezért veszi fel a víz molekula a rá jellegzetes térbeli elrendeződést. Ez az elrendeződés felelős a folyékony halmazállapotért. A molekula a végénél, kissé elcsúszik, kissé lejt, amelyen a többi molekulának lehetősége van tovább csúszni, biztosítva a folyékony halmazállapot létrejöttét.

Ugyanez az elv biztosítja a többi folyékony halmazállapotú anyag keletkezését. A szulfát gyök is érthetővé válik, mivel a kén, és oxigén csak egy-egy gluonnal létesít kapcsolatot akkor ebben az esetben a négy oxigén egy –egy gluonnal, és marad 2 szabad gluon a további kapcsolatlétesítésre. A kénnek 6 elektronja kering a külső elektron pályáján, a protonok száma megegyezik az elektronok számával, és a gluonok számával.

A fém - és ionráccsal rendelkező elemek, vegyületek esetében a molekulák közötti kapcsolatot a fémionok, illetve pozitív illetve negatív töltésű részecskék kölcsönhatásai biztosítják.

Miután, ezt az elvet követve, létrejött az összes lehetséges anyag variáció, a gluon molekulák mágneses erővonalakba rendeződtek, úgy, hogy a gluonok, mindig egymás felett helyezkedtek el, láncot alkotva biztosították a térbeli elrendeződést, ezáltal az egynemű anyagféleség egymás mellé rendeződött, a kialakulófélben lévő Földön.

Az anyagi részecskék elrendeződését gluon részecskékből létrejött mágneses erővonalak határozzák meg. Ebben az esetben a gluonok részecske állapotban vannak egymással kapcsolatban.

Az, az általános elv érvényesül, hogy a nagyobb mágneses erőtérrel, több gluonnal rendelkező atom veszi át az irányító szerepet, és gluonok biztosítják a molekulán belüli kapcsolatot.

Nem értem, hogy a CERN miért nem találta még meg a gluonokat, hiszen ezzel foglalkoznak, de se baj, majd az amerikaik, vagy a kínaiak remélem, csak észreveszik!

A részecskék spinjei az Univerzum rendszerré szerveződése szempontjából

A kettős résen való áthaladás után, az elsődleges feltöltő rendszerből, a fekete lyukból kilépve a foton bal spinnel, baloldali irányú pörgéssel rendelkezve, átkerül egy más frekvenciára, ahol szuper intelligens irányító rendszerré szerveződik, öngerjesztéses módon a Hatalmas Isteni Erővé. Véleményem szerint, a fotonoknak ezek a részei tartalmazzák a Higgs bozonokat, mivel a kezdetek- kezdetén ezek a parányi részecskék mindig léteztek, és a folyamatos ütközések következtében fotonokká szerveződtek, amelyek evolúciós fejlődésen mentek keresztül, és létrejött a színtiszta intelligencia.

Az ütközések következtében, a jobb spinnel rendelkező részecskék hozták létre a mi anyagi világunkat. Az itt található fotonok, már a tömeggel rendelkező kvantumokból másodlagosan jöttek létre, a Napban.

Úgy gondolom az Univerzum korai és jelenlegi fejlődési szakaszait legfőképpen a programozott részecskék pörgés irányai határozzák meg.

A bolygók szokatlan pályái

Az Origo online oldalán jelent meg egy hír, miszerint hat távoli planéta "visszafelé" kering csillaga körül, és közel kétszer ennyi bolygó egyéb, "ferde" helyzetű útvonalon halad. A szokatlan felismerés nehéz próba elé állítja a bolygók születését magyarázó modelleket.

Ha elfogadjuk azt a nézetet, hogy a bolygó pályákra a mágneses erőterek fejtenek ki hatást, és jelen estben a bolygók olyan mágneses erőtér befolyása alá kerültek, amely ellentétes irányba keringeti a bolygókat már nem is lesz olyan érthetetlen a bolygóknak ez a viselkedése.

A mágneses erőtér változása előidézheti a ferde bolygó pályákat és az ellentétes irányba való keringést!

A Galaxisok mozgása

Az Univerzum keletkezése részben már leírtam, hogy véleményem szerint az ősrobbanás egy program indítása volt, és a program ma is tart. Mivel a tér adott volt, mindig létezett, feltárandó probléma, hogyan mozognak a galaxisok?

Tudjuk, hogy minden naprendszer közepén fekete lyukak találhatók, amelyekben feltételezésem szerint hideg magfúziós folyamatok zajlanak. Ez az energia bontja részeire a fotonokat, és teszi lehetővé a fekete lyukak mozgását. Egy rakéta elven működő finoman pulzáló előrehaladást biztosít, miközben a fekete lyuk örvényszerűen kavarog, a spirális formába elrendezve a galaxisokat. A galaxisokon belül és a galaxisok között az összetartást energiaháló biztosítja, amely nem engedi széthullani a tagjait, rendszerbe foglalja őket. Ha egy információ hullám éri az energiahálót, az a továbbiakban már nem részecskeként, hanem fotonként fogja az információt továbbítani, tehát információs hálózatként fog viselkedni.

 Genfi CERN részecskegyorsítóról

Időközben tovább gondolkodtam, rájöttem, hogy Genfi részecskegyorsítóban, ugyanazok a folyamatok játszódnak le, mint a Napban. Az anyagi részecskék, már meghatványozódott energiával lépnek be, ebbe a második energiafeltöltő rendszerbe,egy anyagi részecske gyorsítóba, amely újra meghatványozódott energiával magfúziós folyamatokat indítanak be, tehát a proton hélium atommaggá alakul. Ha elérik a megfelelő nagyságú anyag és energia szintet, magfúzió valószínűsíthető

A Higgs bozonokat csak hideg fúzióval állíthatjuk elő, mivel a fekete lyukakban, hideg fúziós folyamatok mennek végbe.

A Napban, a tömeggel rendelkező részecskékből megy végbe az anyagkeletkezési folyamat, ha, a Higgs bozonokat akarják megtalálni, akkor egy mesterséges fekete lyukat kellene üzemeltetniük.(Lásd részletesen: A Nap működési elve című részt) Ahhoz viszont, hogy a gluon, atomban betöltött szerepére választ kaphassanak, nagyszerű készülék. Amennyi ütköztetést már véghezvittek, nem értem miért nem született eredmény?

A megmagyarázhatatlan magyarázata

Szeretném elmesélni Önöknek, hogyan fogant meg bennem, az a gondolat, hogy a világ háromdimenziós programozott kvantum számítástechnikai rendszer.

Hallottam, hogy írással lehet a „szellemekkel” kommunikálni. Nagyon érdekesnek találtam, ezért rögtön ki is próbáltam. Elővettem egy lapot és egy ceruzát, lazán tartottam a kezemben a ceruzát a papíros felett, majd erősen koncentráltam, és hangosan kértem először a nagymamámat, hogy írjon nekem valamit. Megdöbbenésemre a kezem elkezdett magától írni, a nagyi írt nekem jó kívánságokat. Majd kértem az édesapám, ezután a legjobb két barátnőmet, az apósomat, és mind írtak és írtak az én kezemmel. Elsírtam magam, mikor rájöttem, hogy nem álmodom, nem képzelődöm, írtak nekem valahonnan, amit akkor még nem is sejtettem, hogy honnan.

Akikről már régen lemondtam, azoktól kaptam pár soros üzenetet, a saját kezem által.

Az egész lényem belesajgott a meghatódásba, katarzis szerű állapot uralkodott el rajtam.

Nem hittem soha a babonákba, az okkultizmust pedig olyan, középkori örökségnek tartottam, ezért nem nyugodtam tudni akartam mi ez az egész? Rájöttem a világ nem csak annyi amennyit az emberek tudnak róla. Ekkor ötlött az eszembe a felismerés, hiszen ez egy e-mail volt, egy e-mail egy másik dimenzióból. Jeleztek, hogy jól vannak, hogy léteznek, hogy nem mentek el örökre, mert csak a testük halt meg, de ők valamilyen formába megvannak.

Mindegyikük másképp írt, az apósom írása teljesen olyan volt, mint az életébe, volt, akinek kissé megváltozott, de szeretetteljes üzeneteket küldtek.

Biztos voltam benne, hogy valamilyen kvantum technika alkalmazásával jöhet létre a kapcsolat, nem szükséges külön eszköz, mert mi vagyunk az élő hardver.

Ezek után Leonardo da Vincit kértem, hogy írjon valamit, mert rajzolni nem akart, azt írta, hogy így nem lehet szép képet csinálni. Kaptam tőle egy aláírást, ma is őrizgetem.

Nem régiben, hirtelen elment, kedves régi osztálytársnőmmel is felvettem a kapcsolatot, annyit írt, hogy jól van, már kezd megnyugodni, és megértette, amit én írtam, a családjával kapcsolatban. Sajnos pár sortól többet valószínű nem szabad nekik írni, és egy személlyel csak egyszer lehet kapcsolatot teremteni, ezért, ha valaki ki akarja próbálni, csak lényeges dolgot kérdezzen, mert másodszorra már nem fog sikerülni. A hozzátartozók szerintem alig várják, hogy felfedezzék őket, jelezhessenek, hogy a létezés folytatódik a halál után is.

Ők már kiérdemelték, hogy az Univerzum Urának irányítása alatt létezhessenek.

Azok a médiumok, akik átengedik a hangképző szervüket a másik frekvencián lévő létezőknek, és látják is őket Ők úgy üzemelnek, mint a skype.

Miután erre rájöttem, a levegőben észrevettem az áttetsző információ felvevő hálózatot.(Akkor még nem tudtam, hogy mi az!) Ahhoz pedig épp elég volt, hogy feltételezzem, hogy az Univerzum háromdimenziós kvantum számítástechnikai rendszer.

Ezután hipotéziseket állítottam magam elé, de, hogy? és-  miért? stb.

Hosszas folyamat eredményeként írtam le az előző részekben foglaltakat. Sajnos a tudomány az emberek tapasztalatait nem veszi komolyan, elutasítja, nem vizsgálja meg, egyenesen bolondnak bélyegzi a megmagyarázhatatlan eseményeket átélő embereket.

Remélem sikerült bebizonyítani, hogy ezek a dolgok léteznek, és van rájuk magyarázat.





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 108
Tegnapi: 190
Heti: 1 186
Havi: 519
Össz.: 136 389

Látogatottság növelés
Oldal: Az univerzum keletkezésének elmélete
Az intelligens inga rejtélye - © 2008 - 2016 - intelligensinga.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: zümmögő hang - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »