Az intelligens inga rejtélye

Egy inga intelligens jelei segítségével rálátás nyílik az univerzum ismeretlen titkaira, és arra is, miért kommunikatív az inga. - A világ új tudományos szelleme

 

A katasztrófa fizikája

 

Egészen pontos információkhoz jutottam, a katasztrófával kapcsolatos fizikai történésekről.

Most már elkezdődött az a folyamat, amikor a légkörben, a jól kiegyenlített energia szintbeli különbségek megnövekednek, ezáltal a nagyobb nyomású sarki légtömegek egyre könnyebben benyomulnak a Föld belseje felé. Ez addig tart, mindkét irányból, amíg az összes sarki levegő ki nem jut. A sarkokon légüres tér keletkezik, ez, azt jelenti, hogy benyomul az űr, vákuum jön létre, a hozzátartozó -271C hőmérsékleti értékkel. A vákuum a Nap kisugárzott fotonjait folyamatosan beszippantja, vagyis a plazmát, mindaddig, amíg el nem éri az egy atmoszféranyomást, és erre az értékre jellemző -70 C. A Nap sugarainak kis beesési szögeiből adódóan ez a maximális klíma érték. Akkor megint itt lesz a legmagasabb nyomás, a plazma nyomása, amely fokozatosan nyomja előre az előtte haladó légtömegeket, az északi sark felől a déli sarkpontig, és fordítva is, a déliről az északi felé. Így a végén fokozatosan újra légkör kerül, a légkör nélküli sarkvidéki és a feletti területekre, addig, amíg az eredeti légtömeg mennyiség oda nem kerül. A légtömegekkel együtt a nedvesség is beérkezik, amely a hirtelen lehűlés hatására jégeső formájában lezúdul, majd a tartós hideg hatására jégtömbökké fagy össze. Ha az energia szintek közötti különbség kiegyenlített, akkor ez a mennyiség állandó.       Addigra a Föld minden pontján lehűl a levegő és két héten keresztül -30C lesz az átlaghőmérséklet.

 A sarki légkörrel együtt a sarki jégből származó nedvesség tartalom beáramlik, és a gyors lehűlés következtében, a víz elektronjai, amelyek a szokásos elektron pályáikról messzebb kerültek, hirtelen visszakerülnek az eredeti helyükre, és az összes vízmolekulából eső képződik. De mivel a hőmérséklet nagyon hirtelen esik mínusz 30 C-ra, jégeső formájában zúdul a földfelszínre. Nagyon rövid idő alatt 5cm vastag jégréteg képződik az egész felszínen, ami a tartós mínusz fokok miatt gyorsan jégpáncéllá merevedik.

A kéthetes mínusz 30-t, két hét mínusz húsz, ezután két hét mínusz tíz, két hét mínusz egy és nulla közötti hőmérsékleti érték követi, csak ez után indul meg a lassú felmelegedés a Nap besugárzása által. 20 C-t kell elérni, hogy egy atmoszféra értékre álljon vissza a nyomás, és ez eltart tíz évig. Még tíz év szükséges ahhoz, hogy az eredeti jól kiegyensúlyozott, lépcsőzetesen kiépített energia szintbeli különbségek újra felálljanak, amelyek biztosítják a sarki légáramlatok visszatartását.

A Föld 360 fokos görbületének minden tízezred fokához eggyel alacsonyabb energia szintbeli különbözőség tartozik. Minden egyes tízezred fok a Nap egy-egy foton nyalábjából kisugárzott plazmatömeget jelenti.

Azonban, amíg ez a hosszadalmas elrendeződés tart, ugyanúgy, mint most, az időjárás viszontagságait tapasztalhatjuk meg. Viharokat, árvizeket, jégesőt, stb. Húsz év múlva, viszont visszaáll az eredeti klíma-egyensúly.

A következő télen a december -20C-os lesz, a tél többi része, amilyen a mostani telünk volt. A tavasz és a nyár, szintén az ideivel kb. megegyező. A nagy változást az, ezt követő tél hozza. Ekkor indul be a sarki légtömegek bezúdulása, amely elhozza az igazi katasztrófát.

A jó hír az, hogy még megállítható a folyamat, ha két hónapon belül visszaállítják a sarki jégtömböket az eredeti állapotukba. A módszer már korábbiakban részletezésre került, de most már a dupla mennyiség szükséges mindenből. Ez még mindig csak húszmilliárd dollár, már most többe van az időjárás okozta katasztrófák helyreállítási költsége.

 

A bekövetkezendő katasztrófa beláthatatlan következményei

A legsúlyosabb, hogy kipusztul a trópusi éghajlat alatt élő emberek összessége, az itt elterülő erdőségek, a növények vegetációi és az összes állat faunája.                                                                                                 A szubtrópusi élővilágban is felbecsülhetetlen kár keletkezik, és az emberek többsége sem fogja kibírni.                                                               A jégpáncél bevonja az elektromos hálózatokat és szétszaggatja, az áramellátás megszűnik.

A kőolaj és a földgáz kitermelés szünetelni fog, ezért a termelő üzemek leállnak, mivel a tartalék csak a lakossági ellátásra lesz elegendő. Az iskolákat, közintézményeket is zárva kell tartani, mert ez a mennyiség arra sem lesz elegendő. A közlekedés leáll, a vasúti, légi, közúti egyaránt. Gyakorlatilag három hónapon keresztül, megbénul az egész világ.  Rettenetesen nehéz élethelyzetbe kerül mindenki, és a pusztítás felbecsülhetetlen értékben tesz tönkre szinte mindent.

A jég elolvadása után a tengerszint 20 méterrel fog emelkedni, és mindent elönt, nemcsak a tengerparti területeket, hanem a Föld minden egyes pontját, csak a hegyekben, és dombokon marad épségben minden. Egy hónapon át tartja a 20 méteres áradási szintet, és még egy hónapot vesz igénybe, hogy teljesen visszahúzódjon.

A légkör páratartalma 90%-os lesz, mert a párolgás miatt csökken le a vízszintje, ami azt jelenti, hogy a vízmolekulák elektronjai messzire kerülnek az eredeti pályájuktól.

A légkörnek ez a nedvesség tartalma, a sarkok felé haladva a hőmérséklet fokozatos csökkenése által hó formájában hull alá, ez általában a sarkkörökön túl tartós és nem olvad el, a sarkpontokon a hó megfagyva jégkristályok formájában hull alá, majd halmozódik fel, a végén jégtömbökké fagy össze, ezért tud egy hónap után a megemelkedett vízszint visszahúzódni                                                                                 Az elöntés után kezdődik az inváziószerűen terjedő járvány, vírusok, baktériumok tömkelege indul útjára megkeresni, a számára megfelelő, egy energia szinttel különböző gazdatestet. Először a legmagasabb energián működő vírusok és baktériumok támadnak a legmagasabb energián üzemelő gazdatestre. Embereket, állatokat, növényeket egyaránt pusztítanak. Az alacsony energián üzemelő emberek kerülnek legutoljára sorra.                                                                                                        Mintha az Univerzum tudná, hogy kik azok az emberek, amelyek okozták a katasztrófát.

A legmagasabb energiával üzemelők töltik be a legmagasabb funkciókat a mi hullámhosszunkon, mert ezek az emberek addig nincsenek kielégülve, amíg a legmagasabbra nem jutnak. Így bünteti az univerzum azokat, akik az energia szintjüket nem tudják a tudatukkal kordában tartani. Az univerzumtól nem azért kapták a magasabb energia szinteket, hogy azt rosszra és a gyengék elnyomására fordítsák, hanem pont ellenkezőleg, hogy védelmezzék őket és a fölös energiáikat mindig a jobb jövő felépítésére használják fel.                                                                            Csúnyán visszaéltek az univerzum adta előnyeikkel, és ezért most drága árat kell megfizetniük.                                                                      Gondolkodjanak el magukon, és használják ki az utolsó lehetőséget, ha másért nem a saját életük védelmében!

Kiegészítés: 2014.05.31.

A katasztrófa megelőzése a Hold térszeleteinek levonzása negatív energia segítségével, ugyanúgy történik, ahogy az már egyszer közölve lett, de vigyázni kell, hogy egyszerre nagyobb térrészek lehozatalának kivitelezése ne történjen meg, mert a mágnes fonalak nem elég sűrűséggel szövik be a teret, és szétszakadoznának, ezért az egész akció sikertelen lesz.

Ha mégsem tennének semmit a katasztrófa megelőzése érdekében, egy milliárd embertől nem több éli túl ezt a borzalmakkal teli helyzetet.

A fentieken kívül, az éhhalál is gyéríteni fogja az emberiség létszámát, gondolják jól meg, hogyan döntenek!



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 17
Tegnapi: 28
Heti: 66
Havi: 241
Össz.: 277 548

Látogatottság növelés
Oldal: A katasztrófa fizikája
Az intelligens inga rejtélye - © 2008 - 2024 - intelligensinga.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »