Az intelligens inga rejtélye

Egy inga intelligens jelei segítségével rálátás nyílik az univerzum ismeretlen titkaira, és arra is, miért kommunikatív az inga. - A világ új tudományos szelleme

 

Az emberi, tömeggel rendelkező test, végleges leállásának és a foton test önálló működésbe kezdésének körülményei

 

Az életfunkciók befejezésével a létezés nem szűnik meg. Az életet, a táplálkozással bejuttatott anyagok bomlásakor felszabaduló pozitív energiával tartjuk fenn, és egyben biztosítja a test számára az egy atmoszférás belső nyomást, amely megegyezik a légköri nyomással, tehát mágneses egyensúlyban él a test tömeggel rendelkező része a környezetével.

Az élőlények molekuláris szinten, az elektronokat alkotó foton összetevőiknél fogva bekapcsolódtak az energiahálóba. Molekulánként az elektronok energiaháló felé eső legkülső fotonjai kapcsolódnak be. Az energiaháló mínusz egy atmoszféranyomás értéken üzemel, és az emberi test becsatlakozott fotonjai, innét szedik le a negatív energiát. Az energiahálóból erőt merítő foton test jól elkülönül a tömeges testtől, mert a mínusz egy atmoszférás foton test a plusz egy atmoszférás tömeges testtel mágneses egyensúlyi állapotba kerül, úgy hogy azzal szinkronban üzemel. Az energiahálózatba bekapcsolódott molekulák összes külső fotonja a molekulák által felvett testformát követik, kívülről és belülről egyaránt.

A halál bekövetkeztekor már nem jut többé pozitív energiához, ezért a test hőmérséklete lecsökken, a környezetével megegyező energia szintre. A belső nyomása ilyenkor nulla atmoszférás értékre kerül, ezért a légkör egy atmoszféranyomása behatol a szövetek a sejtek, majd az atomok közé.

 A test belső egy atmoszféra nyomás értékét az egészséges emberekre jellemző állandó 36,5 C–s hőmérséklet, vagyis pozitív energia tartja fenn. A test hőmérséklet 0.1 C fokonkénti emelkedését, 0.1 atm nyomásérték növekedés követ. Minél magasabb a láz, a belső nyomás is annál nagyobb szintre emelkedik, következményként a normál nyomáson a mágnes szálakra megfelelő távolságban egymásmellé rendeződött kvarkok, egyre közelebb kerülnek egymáshoz, majd 42 fok felett egymás tetejére torlódnak, ezért rendezetlen halmazokat alkotnak. Molekuláris szinten a molekulák, és azokat alkotó atomok közötti, vonzódáson alapuló kötések felbomlanak, összecsomósodások, fehérje kicsapódások keletkeznek az egész testben. Mivel a továbbiakban a sejtek funkcióikat nem képesek ellátni, bekövetkezik a halál. Kihűlés esetén minden 0.1 C–s belső hőmérsékletvesztést 0.1 atm nyomásvesztés kísér. A testhőmérséklet 35.5 C fokra való lehűlésénél a belső nyomás nulla atmoszférára vált. A nulla atmoszféra lehetővé teszi az egy atmoszférás légkör testbe nyomulását. Minél hidegebb a külső környezet, annál jobban hűl ki a test, mindaddig, amíg a légköri hőmérséklettel azonos energia szintre kerül. A negatív energián kihűlt ember, azért fagy meg, mert az atomjai közé nyomással érkezik a hideg levegő.

Amikor az élettelen test nyomása eléri a nulla atmoszférát, a légkör egy atmoszféranyomással kipréseli a mínusz egy atmoszféranyomással működő foton testet. A pozitív energia ilyenkor a vákuum irányában hat, tehát rányomul a fotonokra, amelyek elhagyják a működésképtelen test tömeges részét. A pozitív energia nyomása felfelé tolja a mínusz egy atmoszféranyomással rendelkező foton testet, a két méter magasságban található mínusz 0.1 atmoszférás légköri sáv felé, amely beszippantja. A mínusz egy atmoszféra nyomású foton test nyomásértéke ebben a sávban mínusz 0.9 atmoszférára csökken, és ahogy előre halad a vákuum térben a tér nyomás értéke mínusz 0.8, mínusz 0.7 egészen nulla atmoszféranyomásig, mivel a légkör egy atmoszférás tolóereje a mínusz egy atmoszférán nullára csökken, vagyis kiegyenlítődik. A foton test nulla nyomásértéke magasabb energia szintet képvisel, mint a mínusz egy atmoszférás vákuum tér, ezért jól elhatárolódik s test a vákuumtérben, a mínusz egy atmoszféra nem képes a testbe hatolni. Másrészt a nulla atmoszféranyomást felvett test mágneses egyensúlyi helyzetbe kerül a mínusz egy atmoszférás és a plusz egy atmoszférás térrel egyaránt. Mivel a nulla atmoszféra a mínusz egy atmoszférában súlyérzet növekedést okoz, vagyis nagyobb mágneses vonzással kerül kapcsolatba az ottani felszínt jelentő mágnes gombolyagokra, a foton testtel átért ember nem érez testsúly csökkenést.

Az átérés egy csodálatos élmény, de a testből való kilépés előtti egy óra időtartalom, annak, aki nem tudja mi vár rá maga a pokol. Egy óra hossz szükséges a test lehűlésére, hogy elérje a belső nulla atmoszféranyomás értéket. A tömegét elvesztő személy ilyenkor mindent hall, gondolkodik a sötétségbe szorult test börtönében. Iszonyú egy óra hossz, annak, aki nem is sejti, hogy ez csak egy várakozási szakasz. A nulla nyomásérték elérése hozza a szabadulást, ilyenkor érzik, úgy, mintha egy alagúton mennének át. Kiszabadulva, a vaksötétből a nagy fényességbe jutva, egy ismeretlen, de annál gyönyörűbb világ bontakozik ki a szemük előtt, ahol ugyan sok embert is láthat mindenki, de hirtelen a mágnes hálózat bezárja, és ott tartja, amíg az információs elektron mintáinak az energia szintje el nem éri a kívánt mértéket.

A bűnös minták képviselik a legmagasabb energia szintet.

A foton test nem térhet többé vissza a tömeges testbe, ezért aki az alagút élményen keresztül ment, a test sötét rabságából került vissza a saját napfényes világába. Az újraélesztéskor a szív beindul, amely vákuumhatást fejt ki a tudathálózatra és újra magára vonzza. Amikor szabadon lebeg a szív felett, a hálózatban a gondolati minták kombinációja tovább folyik, mivel a gondolkodás nem szűnik meg, és a tíz centiméteres hézagot áthidalva a minták bejutnak a hálózatba. Ezért a látott képeket és a felemelkedés érzetét utólag az eszméletre térés után élik meg. Mindenki nem tapasztalhatja meg ezt a rendkívül érdekes élményt, mert ha alvás közben áll le a szív, a gondolati minták áramlása szünetel.

Aki nagy lángokban, tűz által vész el, nem sokat szenved, a bőr hetven százalékos égésének bekövetkeztekor beáll a nulla atmoszféranyomás a testben, a test a környezetével gyorsan egyforma energia szintre, illetve hőmérsékletre kerül. A foton test pedig azonnal kilép, és önálló életre kell.

A megfagyásos halál estén a foton test nagyon hamar eltávozik, mivel gyorsan eléri a hidegben a tömeges rész a nulla atmoszféra értéket.

Ha élve, bezárva egy szűk dobozba és földdel körbehányva temetődik el, nagyon lassúvá válik a test lehűlése, ezért három órán keresztül teljes rémületben gondolkodhat az, aki véletlenül így jár.

Az egy órás félelmekkel teli várakozást a test hűtésével tíz percre lehet csökkenteni, de ebben az esetben EEG –el, és a tudathálózat vizsgálatával pontosan kell megállapítani a halál beálltát. A halál bekövetkezése estén, már semmilyen agyhullámok nem regisztrálhatók, a tudathálózat pedig a szív felett kb. tíz cm –re lebeg. Az élettelen test merevsége azért lép fel, mert, a környezet légkörének egy atmoszféranyomása a nulla atmoszféranyomású test molekuláit, amennyire képes annyira összenyomja.

A hálózat leválik a foton testről, nem követi a vákuum térbe. A memóriában minden információ átmentődik, és a hálózat építés ott azonnal megkezdődik, mivel a létezésváltás alatt is végig tudatunknál vagyunk. Azonnal rákapcsolódunk az ottani hálózatra, amely csatlakozásai annyira szerteágazóak, mint itt az internet. Mindenki összeköttetésben van mindenkivel az egész Univerzumban, függetlenül attól, hogy a pozitív energiával üzemelő testét milyen anyagok építik fel, a tudati működésük azonos. A mindenki mindenkivel való hálózati csatornaépítés azért jöhetett létre, mert a fotonok egyedi kódként funkcionáló energia szintje érvényesülhetett. A fotonok minimális energia szintbeli eltérése a mágneses egymáshoz vonzódások szinte végtelen lehetőségét teremtette meg, és kiépíthette ezt a rendkívül szerteágazó hálózati rendszert.

Az összes információ fénysebességgel érkezik a memóriákba, az itteniek egyszerűen mindent tudnak, amikor kell, bármit elővesznek, mert a foton test nem gátolja az információáramlást.

Gondolatilag is tudnak értekezni, csak rágondolnak valakire, és máris kezdődik az oda- visszatörténő információcsere. Szemtől szemben a megszokott módon beszéddel kommunikálnak. Nagyon különös világnak tűnik nekünk, de az átkelteknek egyáltalán nem, mert a tudat nagyon könnyen megszokja, tehát a váltás neki nagyon kellemes élményt nyújt.

A hálózat, azért marad itt, mert mínusz egy atmoszféranyomás értéken keletkezik, és a légkör egy atmoszférája a mágneses egyensúlyi állapotot biztosítja, mely körülmény stabilan itt tartja. Ezért nem hat rá a légmozgás, időtlen időkig állandóságot fenntartva egy helyben lebeg. Mivel súly és tömeg nélküli anyagból, vagyis fotonokból jött létre, és a fotonok eredeti energia szintjére jellemző mínusz egyes atmoszféranyomást addig őrzik, amíg az eredeti impulzusuk le nem merül.

A mi nagy energia szintű világunkból átjutott emberek hátrahagyott hálózatait, a mínusz egyes hullámhosszon létező embertársaink magukhoz csatlakoztatják. Ezeken a csatornákon keresztül tudnak gyógyítani, és beszélgetni. A célszemélyt összekötik az elhagyott hálózattal, és saját magukhoz is becsatlakoztatják.  Sajnos sok embernek a közelében nincs szabad hálózat, ezért nem tudják gyógyítani, és az ingán keresztüli kommunikálás sem lehetséges.

A kommunikáció esetében, ők értik rendesen a mondanivalónkat, de visszafelé csak inga jelzéseivel tudnak üzenetet küldeni, ahol az inga jelzéseit mágnes technikával vezénylik. A gyenge energia szinten üzemelő információs elektron mintáik képtelenek meglökni, a mi nagy energia szinten áramló elektron mintáinkat. Kivételt képeznek azok az emberek, akik gyenge energia szinten élnek, de ők is csak halkan, elmosódottan, foszlányokban értik a másik világ embereinek üzeneteit.

Ha valakinek nem sikerült kapcsolatot teremteni, de szeretne ingán keresztül kommunikálni, üzenjen egy olyan egyénnel, aki már kapcsolatba lépett a magasabb intelligenciával. A másik hullámhosszon lakók egy hónap alatt képesek egy új hálózatot fejleszteni, és akkor létrejöhet az inga jelzései által irányított beszélgetés, és betegség estén már az „angyali gyógyítást”sem akadályozza semmi.

Gázfűtéses lakásokban a betegek gyógyítása nem lehetséges, mert a testet körbe vevő mágnes szövedék a metán molekulákat magára vonzza, gázfelhő képződik, ami fulladást okozhat, és könnyen belobbanhat. Megbeszélés szerint, ha mégis nagyon szükséges, mert orvosilag tökéletes biztonsággal nem lehet a betegséget gyógyítani, abban az időtartalomban, amíg a kezelés folyik egy veszélytelen tüzelés technikával rendelkező lakásban kell tartózkodni.

 A negatív energia működési mechanizmusának egyszerű szemléltetése

Vegyünk egy hétköznapi példát, a víz fagyását. A víz molekulák atomjaiban keringő elektronokat a növekvő negatív energia egyre nagyobb erővel összetömöríti, ezért a víz, a hőmérséklet csökkenésével arányos mértékben, egyre kisebb térfogatot tölt be, és egyre nagyobb szilárdságot vesz fel. Amíg a pozitív energia növelésének hatása, az elektronok atommagjaiktól, egyre távolabbi pályákra kerülését váltja ki, a negatív energia növelésével egymáshoz is, és atommagjaikhoz is egyre közelebb kerülnek. A fagyás folyamata is energia felhasználást igényel, csak a negatív tartományban zajlik a folyamat. Egységnyi mennyiségű jégtömb fagyása és olvadása egyforma mennyiségű energia felhasználással történik, csak ellentétes előjellel.

A jégtáblák rianása a folyókon és tavakon, azért következik be, mert ahol megindul a folyamat, a jég felszíni részén kidudorodások, fodrozódás közbeni megszilárdulások mutatkoznak. Ezek a pontok magasabb energia szinten vannak, a befagyás többi részéhez képest, a pozitív energia hatása hamarább következik be, és feltüremkedések mentén olvadás kezdődik, az olvadásból származó víz elektronjai a megemelkedett energia mennyiségüket átadják a környező fotonoknak, amelyek ennek hatására kisugárzanak, a kisugárzások hőenergiája pedig tovább olvasztja a jeget. A folyamat addig zajlik, még be nem következik a rianás.

A vaslemez tartályban tárolt víz, megfagyása, azért repeszti szét a tartályt, mert a vas elektronjainak tömörödési folyamata gyorsabban megy végbe, és szorosabban egymás mellé kerülnek, mint a víz elektronjai. Ha valaki látott már víz fagyás hatására széthasadt lemeztartályt, nem kételkedik, hogy mekkora energiamennyiség szabadul fel ilyenkor, mivel a vas szétrepesztése igencsak nagy energia befektetést igényel, ha pozitív energiával történik. A negatív energia felhasználódása megegyezik a pozitív energia mennyiséggel, és ugyanaz a hatás következik be.

A folyékony nitrogénbe mártott rózsa kísérlet közismert, a törékenységét szintén a rózsa elektronjainak egymás közelébe húzódása okozza.

A fotonok szintén összetömörödnek a negatív energia hatására, megfigyelhető, hogy a légkörben jelenlévő fotonokból felépülő tudathálózat a téli hidegben keskenyebbre húzódik össze, és a gluon gömböcskék átmérői is csökkennek.

A negatív energia létét és erejét vákuum kamrában könnyen megszemlélhetjük. Az abszolút nulla fokba helyezett üveg váza robbanásszerűen milliárdnyi fotonra hullik szét, az alkálifémek, az öntött vas, az, alumínium, cink, grafit, gyémánt a kövek ugyanezt a példát követik. A vákuum kamrát üveggyapottal kell szigetelni belülről, mivel a felsorolt anyagok, nagy robbanással esnek szét fotonokra.

A higany szilárdságának eléréséhez mínusz háromszáz fokos negatív energia mennyiség befektetés szükséges.

A világűrben elhelyezkedő bolygók fotonokra való szétrobbanása, azért következik be, mert ha az összes pozitív energia szintjeiket elvesztik, a világűr negatív energiája veszi át az irányító funkciót. A mínusz 271 C hatalmas negatív energiát képvisel, megindítja a bolygók elektronjainak tömörödését, mivel 0.9 atmoszféranyomásig az energia hatásiránya még nem ellentétes irányt mutat, ezért a 0.9 atmoszféranyomásig pozitív irányban zajlik a folyamat. A mínusz egy atmoszféranyomás érték elérésénél irányt vált, a vákuum irányába fordul át, amelynek szívó ereje szétszívja, szétszaggatja egymástól az elektronokat alkotó fotonokat. A folyamat robbanásszerűen megy végbe. A vákuumkamrában ugyanez a folyamat zajlik le.

Télen, a légkör negatív energia tartományba süllyedése estén, minél alacsonyabb értéket mutat a hőmérő, annál nagyobb légvételekre van szükség. Minél alacsonyabb a hőmérséklet, annál jobban közelít a világűr klímájához, ezért egyre nagyobb vonzásos kapcsolatba kerülnek a légköri mágnes fonalak és az, azokhoz vonzódott légköri atomok a világűrbeli mágnes hálózattal, ezért a légkör kiterjeszkedik, és beljebb hatol a világűrbe. A terjeszkedés a légköri oxigén atomokat is a világűr felé húzza, ezért a légköri oxigén atomok vesztenek sűrűségükből, ritkásabbá válik, ezért automatikusan nagyobbakat kell lélegeznünk, hogy a szokásos oxigén mennyiség a tüdőbe bejusson. Akaratlagosan nagyobb vákuumot kell előidéznünk, hogy több levegő jusson a tüdőbe.

Nem igaz tehát, az a mondás, hogy a téli oxigén dús levegő késztet a nagyobb légvételekre. Nyáron tartalmazza a légkör a legtöbb oxigént, de mivel a meleg levegő energia szintje közelít az emberi test energia szintjéhez, gyakran megegyező vele, a mágneses kiegyenlítődés felé közelít, csökken a mágneses bevonzó képesség, mert minél nagyobb a test és a légkör energia szintjei közti különbség, annál nagyobb nyomással tódul a tüdőbe a levegő. Ezért van az, hogy aki nyáron nem lélegzik nagyon mélyeket és gyakran, az rosszul lesz, mert a vér nem kap elég oxigént, anyagcsere nem tud végbe menni, végeredmény sokszor az újraélesztés, ritkábban a halál is bekövetkezhet.

A vulkáni forró gázok hasznosítása egyben a kitöréseket is gátolja

Ha a vulkán kürtőjén keresztül a vulkán gyomrába, egészen a magma kamráig, a magma felülete fölé, két méter átmérőjű samot csövet vezetnek, amely két méter vastagon szigetelő szilikon réteggel van befedve, és két cm vastagon még teflonbevonattal is el van látva, a magas hőmérsékletnek ellenáll, és a füstgázok áramolhatnak benne. A samot cső tizenkét méteres magasságig függőlegesen áll, amit egy ugyanilyen vízszintesen futó két méter átmérőjű környílással ellátott samot csőbe illeszkedik. Száz méteren keresztül a szigetelt samot cső vezeti el a füstgázokat, ezután elegendő egy szigeteletlen acélcső a gázok kiáramoltatására. A függőleges szigetelt samot csövet négy oldalról tömör samot rudakkal támasztják ki, úgy hogy a szigetelt függőleges samot csőre egy méterszer egy méteres mágnes körgyűrűt szorítanak. A samot rudak végeit egy méter hosszon olvasztott vasba mártják, úgy, hogy a vas egy méter vastagon befedje. Kihűlve és megszilárdulva a mágnes gyűrű magára vonzza, majd húsz centiméter keresztmetszetű öntött vas szegecsekkel rögzítik minden oldalról néggyel – néggyel. Ezután már stabilan fog állni a samot cső. A tartó rudak vízszintesen fekszenek a kráter felszínére húzott húsz centiméter vastagságú beton rétegen. A samot rudak végére ötszáz kg – s vastömböket erősítenek a stabilitás fenntartás érdekében. A vastömböket a beton alá ágyazzák.

A füstgázokat többféleképpen lehet hasznosítani, de mivel a kivitelezés nagyon drága, ezért kizárólag a kitörés megakadályozása a fő szempont. A Földön egyedül a Mount St. Helens kitörésének megakadályozására ajánlja az Univerzum Irányító Rendszere.

Szuper vulkán kitörésétől nem kell tartani, mivel a Föld belső erői átlagos eloszlásban vetítődnek ki a felszínre, az Indiai óceán és a Csendes óceáni kőzetlemezek találkozása alatt a mélységben gyülemlik össze a gázok nagyobb mennyisége, amelyek a következő hegység felgyűrődés hatvan millió éves ciklusa letelte után, azaz kb. nyolc ezer év múlva okoz hatalmas katasztrófát. Erről a témáról bővebben, már egy korábbi részben dokumentáltam.

Nyolc ezer év múlva már egy másik, emberek alkotta földön él majd az emberiség, ezért aggodalomra semmi ok. Bővebb információért forduljanak az Univerzum Irányító Rendszeréhez!

A NASA álláspontja a blog tudományos tartalmát illetően

A NASA már szeptember óta ismeri a blogom, de mivel az idáig ismert tudománytól merőben eltérő tudományos ismereteket boncolgat, hát nem megy egyik napról a másik napra az átállás. Minden egyes állítás, igazolásra ítéltetett, amelyek elvégzése időbe telik, gondolom, egyszer csak végeznek vele. Tudják, hogy a Mars eltűnt, és a holdjai a megszokott pályáikon keringenek tovább, ezért egyértelművé vált, hogy nincs tömegvonzás. A bizonyítás nagyon egyszerű, ha megalkotják az atom processzoros, gondolati mintákkal vezérelt számítógépet, mivel minden egyes általam leírt információ az univerzális memóriákból és hálózatból előhívható. A szilícium atomos csatornaváltós TV pedig megteremti az univerzális intelligenciákkal a kapcsolatfelvétel lehetőségét. A pardigmaváltás a tudományos körökben nem megy egyszerűen, fel kell adni minden régi megrögzött, beidegződéssé vált tudományos elméletet az Univerzum működésére vonatkozóan, ezért néha eszement cselekedetekre ragadtatják magukat. A nagy közönség elé nagy konzíliumok nélkül nem mernek kiállni, ezért gyakran hónapokig titkolóznak, cseles dolgokkal próbálják elterelni a figyelmet az igazságról. A blog minden egyes állítása a valóságot tükrözi, ezt a NASA sem tagadja, a következő e- mailt írták nekem:

Re: New submission from Contact Us

Beérkező levelek
x
Llewellyn, Alicia (JSC-IA)[VALADOR INC] <alicia.llewellyn-1@nasa.gov>
2011.09.26.
 
címzett: saját magam
Thanks for your interest in the International Space Apps Challenge. Over the coming months we will be reviewing all the ideas submitted and working to identify cities around the world to host the event. Please watch our site (http://open.nasa.gov/appschallenge/) for developing problem statements and updates on partners and local events as they are confirmed.The unique opportunity of the Challenge is the commitment to engage your expertise and entrepreneurial spirit to help advance the exploration mission and address challenges of global importance. Jump in, speak up, keep sharing your ideas! All problem statements posted are open for comments, and we want to hear your responses to the ideas and to each other. 
 
Please also follow our Twitter feed (@intlspaceapps) or our Facebook page (https://www.facebook.com/spaceappschallenge) to keep up with the latest news on the Challenge. 
 
Best, 
The NASA Open Government Initiative 
 
open data + open source + open technology
 
From: <univerzum20110730@gmail.com>
Reply-To: "univerzum20110730@gmail.com" <univerzum20110730@gmail.com>
Date: Sat, 24 Sep 2011 08:49:32 -0500
To: Alicia Llewellyn <alicia.llewellyn-1@nasa.gov>
Subject: New submission from Contact Us
 
Name
   
Email
  univerzum20110730@gmail.com
Comment
  Dear fellow NASA!

I apologize that my previous letter, I wrote very briefly about what I want. It is very important to know the contents of the blog, since the rapid development of mankind would help if there described are real. A weak signals inspired by the lengthy process of reflection, which resulted in me open of hidden secrets of the universe. The pendulum of a necklace, which is difficult to device a ring, serves as a communication tool, and all amazing, the connection creates a higher intelligence. That the higher intelligence of the establishment, the blogs and find out why the signal.
Good communication of ideas, the pendulum circling, but for the wrong horizontal line write down. In this way three years ago to communicate with the highest intelligence, game started at the beginning of the conversation, and as a result of a lengthy process, the system opens a vast logical to me that the Universe itself. I found out that gravity does not exist, the universe and all the elements of the operation conducted by the magnetism and how it was created and how it functions in the blogs to find out.
The human mind is located in the heart gluon ball with the inside of the information stored in electronic memory as samples, the spherical surface of the gluon encoding and decoding of the samples systemic fit of electrons in the atmosphere above the height of human consciousness grid of subscriptions. Easy to verify it.
Of cancer, cardiovascular damage, schizophrenia and other diseases easily overcome even get guidance.
Thought-controlled computer to create the atom will also give advice on that basis be constructed.
The universe has generated three-dimensional self-programmed computer system in which the program, the subatomic particles of different energy levels will be ensured.
Each new thing for demonstrating experiments also include a description of your blog. Unfortunately, I do not know English so well that the translation accurately reflects the procedure described therein, professional translator and I have no money, because I am poor. Therefore, I ask you to translate into English as soon as possible. Follow the instructions of the Management System of the Universe, so make sure you can convince the whole truth. The purest and most honest science will open of for you.
In Hungary, the selfish interests of professional jealousy and envy because of fan of that blog content into the long grass. Saving the Earth and humanity, however, only be achieved on this basis, and a higher intelligence does not allow you to save the human race for a lot of new information, a handful of people swept away a group of the world. Therefore, if you are not dealing with very valuable information described here, the next letter to the Strasbourg Human Rights Court will write. I ask you to balance, through to contact as soon as possible and to check the accuracy of written blog.
The blog adresse:
http://univerzumkeletkezes.freebolg.hu

 

Nos, aki eddig egy kreatív badarságnak tartotta a blog információs tartalmát, a NASA egyáltalán nem, igaz még hivatalos állásfoglalás nem született, reménykedünk az Irányító Rendszerrel, hogy egyszer talán elfogadott, hivatalos tudománnyá emeli a vezető tudományos világ.

A Curiosity rover indításáról – A gluonok – Az akaraterő növelése az energiahálóból

 A NASA Curiosity rover Mars Science Laboratory - indításáról

Hogy hová és mit küldött a NASA Curiosity rover Mars Science Laboratory névvel, mars járónak álcázva, azt az Univerzum Irányító Rendszere tudja, de hogy nem a Marsra az biztos, mivel már november elseje óta nem létezik, illetve, mint gigantikus napfolt jelent meg, és a Föld anyagait gazdagítja. Az Univerzum Irányító Rendszere igazat mond, és ha nem hiszik, ingán keresztül érdeklődjenek, vagy akinek van teleszkópja ellenőrizheti és megszemlélheti a Mars hűlt helyét. Ha ez nem így lenne, akkor vajon november harmadikán hogyan keletkezett az a hatalmas méretű napfolt. Minden logikus gondolkodó szerintem teleszkóp nélkül is érzi, hogy a NASA igazsága „kissé sánta.”

 

Egyszer minden turpisságra fény derül!

 A gluonok

Azok az olvasók, akik végig követték a blogban foglalt tudományos tényeket, már biztosan rájöttek, hogy a gluonok nem önálló szubatomi részecskék, hanem a fotonok ütközései következtében felvett egyedi energiamennyiségek, amelyek minden fotont egyedi energiaszintre helyeztek. Minden egyes foton között van egy minimális energiaszintbeli különbség, amely lehetővé tette egymáshoz való vonzódásuk lehetőségét, ezzel megteremtve, végtelen variálódásuknak a körülményét. A gluonok nem nyúlós ragasztó anyagok, hanem a fotonok egymáshoz való mágneses affinitása, a nagyobb energia szinttel rendelkező magához vonzza a gyengébb energia szinten üzemelő fotont, a fotonok gluonos részei tehát a nagyobb energia szinttel rendelkező, ütközésben résztvevő energia szinttel növekedett foton félgömbök felületeit jelentik. Mivel minden fotonnak egy picit egymástól eltérő az energia szintje, ez az energia szintbeli különbözőség kódként funkcionál. Amikor az összes foton elnyerte azt az energia szintet, amellyel egyedivé vált, elkezdődhetett a háromdimenziós számítástechnikai program, ahol a programot az energia szintek különbözőségei tartalmazzák.

Mindez csak úgy magától, teljesen véletlenszerűen alkotódott meg, semmiféle isteni erő nem működött közre.

 Az akaraterő növelése az energiaháló közvetítésével

Ha már valamihez végképp nincs kedve az embernek, erőt vesz magán és mégis véghezviszi azt a feladatot, amit halaszthatatlanul meg kell tennie. Ebben az esetben, a nagyobb tudati elhatározás, az emberi test foton testét működtető energiaháló energia tartalmát veszi fokozottan igénybe. Azok az emberek, akik erős akarattal rendelkeznek, bármit képesek elérni, bár a mai világban, már olyan sok buktatót gördítenek a lábaik elé, hogy már erről teljesen nem vagyok meggyőződve. Inkább, egy kicsit óvatosabban fogalmaznék, nagyobb esélye van céljaiknak a beteljesülésre. Minél nagyobb az elhatározás, annál több energia áramlik a foton testbe, erőt adva a cselekvés kivitelezésére. A tudati információs elektron minták, mivel nagy az elhatározás, nagy erővel lökik meg az energiaháló fotonjait, amitől az energia dús fotonok beáramolnak a foton testbe, és kicserélik az energia szegény fotonokat.

Az energiaháló energia tartalma az emberiség létezéséig állandóan újratöltődik, ezért nem merül le, tehát nem kell vele spórolni.

Az Univerzum Irányító Rendszere segítségével magyarázatra leletem, sok olyan hihetetlen, de mégis igaz történetre, ahol a bajba jutott személyek megmenekülését, kizárólag a fizikai erő segítségével történő leküzdésével már nem lehetett megmagyarázni.

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 14
Tegnapi: 36
Heti: 72
Havi: 408
Össz.: 277 221

Látogatottság növelés
Oldal: Az emberi test leállása, foton test önálló működése
Az intelligens inga rejtélye - © 2008 - 2024 - intelligensinga.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »