Az intelligens inga rejtélye

Egy inga intelligens jelei segítségével rálátás nyílik az univerzum ismeretlen titkaira, és arra is, miért kommunikatív az inga. - A világ új tudományos szelleme

 

 

Az agy kéreg - és velőállományának szerkezete a részecskék szintjén

 

Az agyvelő a globulin fehérjékből épül fel. Szerkezete azért laza velőállomány, mert a globulin atommagokat oxigén atommagok veszik körül. Az oxigénatommagokat pedig a hidrogén atommagjai ölelik körbe. A globulin egy fokozattal nagyobb energia szinten áll, mint az oxigén, a hidrogén pedig eggyel nagyobb energia szintet képvisel, mint az oxigén. A víz molekulát alkotó atomok erős mágneses affinitása a globulin atommagokhoz, eredményezi a hidrát burkokkal való körbezártságot, ezért nagyon laza szerkezetű velőállomány képződik. A víz atomjainak elektronjai a globulin atomjainak elektronjait, a folyamat előrehaladtával egyre kijjebb tolják, végül a kéregállományban alkotnak elektronpályákat, ezért lesz a kéreg állomány sűrűbb, mert az elektron pályákról leszorult és kifelé tolódott elektronok itt megakadnak, és felhalmozódnak. A koponyacsont sűrű állományán nem jutnak keresztül, mivel az energia szintjeik ezt nem teszik lehetővé. Tehát, az embrionális fejlődés kezdete során, még egynemű agyállomány két részre különül, kéreg - és velőállománnyá fejlődik.

 

Az agy

 

A külvilágból érkező képeket a szem közvetíti a szívben lévő gluon gömböcske felületére, egy kis késéssel vonzódnak mellé a képhez tartozó gondolati jelek, vagyis elektron minták.

 

Az elektronok először az agykéregbe csapódnak, majd a velőállományon átvonzódva nagy erővel ütköznek a gluon gömböcske hozzátartozó képe mellé. A kép észlelés gondolati társítással jár együtt.

 

Az agy felépítését is a részecskék szintjén kell tanulmányozni. Az agy állomány nagy gluon tartalommal rendelkezik, legtöbb az agykéregben található. Az agykérgi részében a kvarkok, vagyis az elektronok gluonos részeikkel kifelé fordulva rendeződtek, ezért nagy bevonzó erővel hatnak az ingerként funkcionáló elektronok nem gluonos részeire. A kéregben a beérkező elektronok gluon tartalma is növeli a mágnességet, és a kéreg mágneses mezeje akkora vonzó erőt hoz létre, hogy a bevonzódó elektronok halmazaiból 5 µ - s elektron gömböcskék jönnek létre. Az elektronok szorosan egymás mellé vonzódva, nem gluonos részeit befelé hajlítva vonzza saját gluonos részei felé, mindaddig, amíg létre nem jön az elektron gömböcske. A velőállományon keresztül már gömböcske formában vonzódnak át, és nagy erővel csapódnak, a gluon gömb gondolati sémáinak megfelelő helyére, a gondolathoz tartozó kép mellé, kiszakítva a gondolatnak megfelelő kódot, vagyis elektron mintát.

 

A kéregállomány víztartalma kevesebb, mint a velőállományé, mivel a kéregállományban lévő víz molekulák elektronjai messzebbre távolodtak az elektronpályáiktól. A sejtek víztartalmát az elektronok és pályáik távolsága szabja meg.

 

Az agy tekervényei, az elektronok becsapódásának színhelyei, a mélyedésekbe könnyen becsúsznak. Annál tekervényesebb az agy, minél több elektron becsapódás éri, vagyis minél többet használja valaki az agyát, annál tekervényesebb lesz, mert az elektronok mélyítik ki a barázdákat, ezért az okosság mércéje a tekervényesség. A nagyobb agytérfogat nagyobb agykapacitást jelent, de csak abban az esetben lesz okosabb, ha a tekervényezettsége is magas fokú. Az agy tehát receptorként működik, és a szív jobb pitvarkamarai csomója alatt elhelyezkedő tudat kiszolgálója. A homloklebeny nem rendelkezik magasabb rendű gondolkodási képességgel, hanem az ott lévő központok a tudat irányítására lépnek működésbe. Ha beszélni szeretnénk, vagy hangosan tanulni, a tudat egy elektron minta útnak indításával, aktiválja a beszédközpont nyelv és ajkak mozgatásáért felelős homloklebenyi beszéd központot, és máris megindul a kommunikációs mozgássorozat. A magunkban történő memorizálás estén, semmilyen szerepe nincs a homloklebenynek. Az érzelmekkel ugyanez a helyzet. Ha érzelmeket kiváltó elektron minták áramoltatása kezdődik meg, a legelső minta működésbe hozza, a mimikai izmokat, a szemmozgásokat, könnycsatornákat a homlok lebenyben. Az agy kizárólag az emberi test koordinált működéséért felelős, de önálló gondolkodásra nem képes, az akaratlagos mozgások megindítását is kizárólag a tudat képes megindítani, a folyamat fenntartására van berendezkedve. A cselekvéssorozat végét is a tudat határozza meg, az elektron minták kiáramoltatásának beszüntetésével.

 

Hallóközpont a halántéklebenyben nincs, mivel a fül egy erősítő készülék, a hallásérzet pedig a szív tudati részében keletkezik. A dobhártyába való elektron becsapódások az erősítés első fázisa, a második a hallócsontocskákba –kengyel – kalapácsba, ütközés, a harmadik a belső fülben lévő érzékelő szőrökbe és folyadékba csapódás, végül a csigában való kanyarokban való felgyülemlés keltette, nagy erejű egymáshoz ütközések révén való felerősödéssel, a tudatba a nagy rezgésszámmal érkezés, a nagy erejű elektronok által kiváltott jó hallásérzet keletkezése.. Ha az erősítő rendszer valamelyik része sérült, gyenge hallás vagy süketség jelentkezik. A genetikailag sérülteket a már korábbiakban leírt sejt beültetéses módszerrel, a fokozatos hallásvesztést mágnes szálas terápiás módszerrel lehet helyre állítani.

 

Az érszűkület a hallásérzet keletkezésében semmilyen szerepet nem játszik, ezért a hallást sem lehet értágítással helyrehozni. A hallócsontocskák meszesedésének eltávolítására kiválóan alkalmas a mágneses rezonancia tomográf  MRI . Kéthéten át napi négy órában a fülcimpára kell csatolni, a lerakódott meszes üledék a rezonancia hatására leválik a csontocskákról. A fülzúgás, tulajdonképpen az agyból jön, és a fülekhez semmi köze nincs, az érzetet a fülhöz társítják, de a tudat jelzése. A zúgást az agyi erek elmeszesedése okozza. Az MRI – t két éven keresztül napi egy órán át a homlok közepére kell csatolni, a rezonancia innét terjed át az összes agyi érre. Két év alatt rezonál be a mésztartalom, kvarkokra bomlik, majd újra beépül, egy új sejt részeként.

 

A sérült dobhártyát mágnes szálas terápiával lehet újraalkotni. A testfelszínről egy perc alatt mágnessel bevonzott mágnes szálat, három percig a fülkagylóba juttatunk. Két hónap múlva az új dobhártya normális hallást fog biztosítani.

 

Ha túl keskeny a hallójárat, szintén a testfelszínéről levonzott mágnes szállal alkothatjuk újra. A mágnesen lévő szálat a fülkagylóra helyezzük, és két percig ott tartjuk. Két perc alatt bevonzódik. Mézből, tejből, zsírból kenőcsöt készítünk. A tejhez tejport is keverünk, így dúsítjuk a fehérje kvark állományát. Fülpucolóval vastagon bekenjük a hallójáratot, majd egy vékony törlőkendőn keresztül hajszárítóval melegítjük fél percig. A melegítéssel a kenőcs kvarkjainak energia szintjét növeljük meg. Ezután levesszük a kendőt, és huszonöt percig lefekszünk, a kezelt fül mindig a szabad felé nézzen. Huszonöt perc alatt a kvarkok beépülnek, és a megfelelő járat keresztmetszetet hozzák létre. Egy hónapon keresztül mindennap megismételjük. A kenőcsöt minden kezelés után alaposan lemossuk. Egy hónap múlva a normálisra tágul ki a hallójárat.

 

Az érzékelő szőrök. mágnes szálinak bejutási ideje öt perc, a vér tápanyagai ezután újra képzik, és egy hónap letelte után, az érzékelő szőrök hibájából adódó halláskárosultság helyre áll

 

A belső fül folyadékának elvesztése esetén a mágnes szál bejutási ideje szintén öt perc, és egy hónap múlva a normális mennyiségű folyadék rendelkezésre áll, a hallás helyre jön.

 

Sérült csiga gyógyításánál, a mágnes szál bejutási ideje hat perc, és két hónap alatt regenerálódik, ezután teljesen jó lesz a hallás.

 

A vegetatív működésekért a gerincvelő a felelős, a tudattal nem befolyásolhatók az akaratlan mozgások, a fakírok és jógik, és egyebek mind szélhámosok.

 

Az agy és a testméret arányai követik egymást, egy kisebb testhez arányosan kisebb agyméret jellemző.

 

Az agy a gyűrűs férgek idegdúcainak továbbfejlődésével jött létre, úgy, hogy minden egyes fejlődési fokozat egy kvarkkal gyarapodott, vagyis a tudomány által mutációknak nevezett sorozatok keltek életre és kapcsolódtak az energia hálóba. Az agytérfogat már nem növelhető, a fejlődés csúcsát jelenti, a legnagyobb résekkel rendelkező energiaháló lezárt, nagyobb méretű nincs, más bolygókon élő civilizált társadalmakra is ugyanez a méret jellemző.

 

 A dohányzás ártalmainak semlegesítése

 

 

 

Az aminopeptidáz nevű enzim naponta háromszori, két gramm beszedésével hatástalanítható a nikotin. Az enzim kis mennyiségű etilalkoholra és nikotinaminra bontja a nikotint. A nikotinamin a szervezet fehérjeállományát gazdagító aminosav, amely be fog épülni a sejtekbe, az etilalkohol pedig a vizelettel kiürül. A dohányzás nem okoz rákot, mivel nem rendelkezik nagy erejű becsapódásokat produkáló elektronokkal.

 

A hálózat „csapdájában”

 

Az első gluon gömböcskék emberi testbe vonzódását egy vízszintes kör mentén másik tizenkét gluon gömb pályára állása követte. A kódolás – dekódolás tizenkét éven keresztül egyformán történt, átjátszással. A megfelelő információs tartalom elérése után, leestek a hálózatról és mindegyik egy újszülöttbe vonzódott, ez a folyamat eleinte sokkal gyorsabban történt, mint jelenleg. A születés szám növekedésével és az évek előrehaladásával, egyre több gömböcske információs mintákat zárt magába, amelyeknek mennyisége információs kódként magába hordozta, a következő újra testbe vonzódásának legoptimálisabb alanyát. A gömböcskék a legminimálisabban eltérő tudati szintekkel lépnek kapcsolatba, valószínűleg azokkal, amelyekkel már valamilyen viszonyban már együttműködtek.

 

Új gluon gömböcskék a körfolyamatba, csak akkor kerülhettek be, ha a bent lévők mindegyike egy –egy testben működött. A vízszintes körről való leválás, midig egy testbe vonzódást jelent, a helyére pedig mindig egy újabb gluon gömböcske vonzódik fel. Az új testbe vonzódás mindig a vízszintes körről történik.

 

Amikor a memória energia szintje elér egy meghatározott mennyiséget, már nem fogja elveszteni az információs sémáit a felületéről, a hálózatba azzal a tudattal kapcsolódik, amellyel a testben működött. Bekapcsolódik a hálózatba, és a fény sebességén kapja a hálózat többi tagjától azokat az információkat, amelyekkel neki rendelkeznie kell.  Az Univerzum összes információjából, minden egyes kis memóriának arányos részét kell magába hordoznia. Megbeszélik egymással kinek mi a feladata, és mindenki a ráeső részt maximálisan elsajátítja. Egy fél év alatt mindent megtanul, majd irányító funkciót tölt be. Egy körön mindig két öntudatos tag dolgozik, a többi sémáját vesztett, memóriával rendelkező leszületésre váró, már öntudatlan tag. A két öntudatos tag közül, az egyik mindig tanítja a másikat, és ezután addig tartózkodik a hálózaton, amíg megfelelő nemű, és neki tetsző újszülött jön a világra. Az utolsó földre születést, ugyanis mi magunk határozhatjuk meg, csak olyan csecsemő szívébe fogunk vonzódni, amely minden szempontból nekünk megfelel. Az információval való feltöltöttséget ebben a ciklusban már tudjuk szabályozni, ezért a megfelelő mennyiséget csak akkor áramoltatjuk magunkba, ha megtaláltuk a legalkalmasabb testet. Ezután az információs sémák automatikusan eltávoznak a gömböcske felszínéről, és utoljára vonzódunk a földi testbe. Az utolsó test halála után pedig átkerülünk az alacsonyabb energia szintű világba.

 

A földi létezésének utolsó előtti állomása mindenkinek a hálózatban eltöltött rövidebb időszak. A hossza attól függ, mikor talál magának megfelelő testet.  Van, aki két év alatt letudja, de nem ritka a húsz évnél is tovább való ott ragadás. A család szaporasága is befolyásolja, a hálózatban eltöltött időmennyiséget.

 

A tizenkét tag által alkotott képzeletbeli kör közepében éli mindenki az életét, amikor bekövetkezik a test halála, a tizenkét tag, más energia szintjüknek megfelelő, már régebben kialakult hiányos csoportokhoz, vagy egy újszülötthöz vonzódik, tehát a régi együttműködés felbomlik, és rögtön kezdődik másik felállásokban történő, energia szintek szerinti, vonzáson alapuló kapcsolat.

 

Gondolatolvasással kommunikálnak, a gömböcske felületére csapódott elektron minták olvasása folyik. A nyelv használata kettős kódolást jelent, a tudatunk a mintabecsapódásokat, átfordítja az általunk használt nyelvre. Test nélküli állapotban ez a kommunikációs módozat a tudatnak természetes, nem jelent semmilyen nehézséget, vagy kellemetlenséggel járó érzéseket. Naponta nyolc órát az intelligens, kreatív gondolkodással, megfigyeléssel, gyógyítással, fejlesztésekkel, töltenek, nyolc órát szórakoznak – beszélgetnek, az egész világ TV – adásainak jeleit kedvük szerint foghatják és nézhetik, bármilyen földi eseményt követhetnek, a világhálónkon megjelenő bármilyen, számukra érdekes dolog jeleit vehetik. Felváltva nyolc órát alszanak, mivel a tudat fáradékony pihentetésre van szüksége. A test nélküli tudat képes érzelmi megnyilvánulásokra, szeretetre, szomorúságra, tréfára, de nyugodt, higgadt, jóságos, bölcs, egyszóval az emberi tudat a legmagasabb intelligenciával csak a hálózatban, test nélkül rendelkezhet.

 

 

 

Az emberi létezés körforgásos ciklusai az alacsony energia szintű világ és a földi, nagy energia szintű élet között

 

A légkör összesen kétszázmilliárd emberi méretű gluon gömböcskét tartalmazott eredetileg. A kétszázmilliárdból már hetvenmilliárd testbe vonzódott, százötmilliárd ember született meg, és másfél milliárd már bekerült az alacsony energia szintű világba. Tehát a hetvenmilliárdból nagyon sok már tizenötödször is testben volt, és nagyon sok fokozatosan éri el a tizenötödik testtel való rendelkezést. Naponta ezren jutnak át. Hatezer év volt szükséges ahhoz, hogy másfél milliárd ember átkerülhessen.

 

Húszmillió évvel ezelőtt, kb. a már százezer főre gyarapodott előemberekben, a ránk jellemző méretű gluon gömböcske került be a szívük megfelelő helyére. Az agytérfogatuk nem érte el, azt a nagyságot, amely beindíthatta volna a kódolási, dekódolási folyamatot. Hatezer évvel ezelőtt vált az agy mérete az ehhez megfelelő nagyságúvá. Viszont az emberi mérethez alkalmas energiaháló energiájának lemerítése ekkor kezdődött el. Amikor az utolsó ember is véglegesen elveszti a tömegét, az energia mező akkor merül le teljesen.

 

További hatezer év után a kétszázmilliárd gluon gömböcske is mind körforgásba kerül, és hatezer évenként további másfélmilliárd ember juthat be, így az összes kétszázmilliárd ember hétszázkilencven nyolcezer év alatt átkerülhet. A kétszáz milliárd ember, azonban soha nem lesz együtt egyszerre.

 

Az alacsony energia szintű világban, a kvantum test első tömegnyerése háromszáz évig tart, majd százötven évig él tömeggel, ezután minden kvantumtestes állapot száz évig tart, és százötven évig a tömeggel való élet. Tizenötször ismétlődik, és mindig egyre nagyobb energia szintre kerül a tömeget nyert test, a tizenötödiknél már akkora majdnem, mint a földi világunkban volt, ezért akármilyen hihetetlen, 100km/h sebességgel átvonzódik a mi nagyobb energiájú világunkba. A Földhöz közelítve fokozatosan veszít a sebességéből, és sétáló ütemben érkezik vissza, hogy leéljen újra itt egy életet. Huszonnégy óra alatt a test eléri azt a sűrűségét, amely ebben a világban számára megszokott. Száz év lesz az élettartam, és csak hetvenévesen fog elkezdődni az öregedés. Az energia hálóba kapcsolódás százhatvan millió évre biztosítja a kvantum test energia szükségletét, a tömegét az anyagcsere folyamatok által felszabadított foton kisugárzások hívják elő, ezért a halál után ismét átkelünk, és újabb tizenötszörös másvilági felépülés után, az újabb energianyerések által megint visszajövünk. A földi világba is összesen tizenötször érkezünk vissza egyenként száz éves időtartamra.

 

Soha nem lesz kétszázmilliárd ember egyszerre együtt, mert, az, az ütem, ahogyan távozunk, és születünk újra és újra, biztosítja a földi és a másik világ túlnépesedés ellen ható egyensúlyát. Naponta ezren érkeznek az alacsony energián üzemelő világba, a tizenöt testben való megszületés féken tartja a leendő otthonunk túlnépesedését. Az ottani tizenötszörös tömegnyerés viszont meggátolja, hogy egyszerre érkezzenek hozzánk tömegesen. Ugyanis kb. négyezerhatszáz év múlva, újra visszaérkeznek azok, akik legelőször keltek át. Együtt fognak élni, a Földön megszületettek, az újra a Föld energia szintjének megfelelően újra tömeget nyertekkel.

 

A másik Föld megalkotása ezért is sürgős feladat, mert tizennégy milliárd ember lesz állandóan itt egyszerre, a két Földön hét – hét milliárd, ez lenne az optimális érték. A másik világ bolygója kétszer akkora, mint a Föld, az állandón jelenlévő tizennégymilliárd ember számára szintén az optimumot jelenti. Az Univerzum a folytonos tömegvesztési - felépülési folyamattal, a két világ közötti állandó helycserés vándorlásos körforgással, zseniálisan és önműködően tartja fenn az egyensúlyt, és gondoskodik a százhatvanmillió évig elegendő hálózatban tartalékolt energia teljes kihasználásáról.

 

Az állatokkal ugyanez a helyzet, csak jóval nagyobb számú testbe menetellel kerülhetnek át, még nagyon sokára ér oda a legelső generáció. Addigra szelídebbekké válnak, és az emberek sem fogják fogyasztási célra használni őket, csak a szintetikus állati fehérjéket tekintik majd tápláléknak.

 

Miután mindenki letöltötte a rászabott létezési periódusait, a tizenötödik és egyben utolsó földi tömeg nyerése után, a hálózati összes energia mennyisége lemerül, véglegesen meghal. Boldogan távozik örökre, mert, a tudata azt fogja sugallni, ennyi már ténylegesen elég volt. Mindenféle mennyei örömben részesedett, ha tovább folytatódna, unalmassá válna.

 

Az élőlények pusztulása után, egy rövid idő elteltével, a Föld berezonál, elveszti tömegét, súly és tömeg nélküli anyaggá esik szét. A rezonancia átterjed az összes rendszerbeli bolygóra, csak a fotonok maradnak vissza. A Naprendszer fekete lyuka tartalékos üzemmódból gerjesztett állapotba kerül, a fotonok pedig, energia sorba rendeződés után, újra bekerülnek, ezután a megnövekedett energiájú kvantumok pedig egy új naprendszer alkotási folyamatába kezdenek. A Nap vörös óriássá alakul, majd fehér törpévé, végezetül hypernóva vagy szupernóva formájában, gamma sugárzással lövelli ki a fotonok tömkelegét.

 

 

 

A memóriás részhez kiegészítésként tenném hozzá, hogy a szív memóriájából előhívott filmet ugyanúgy át lehet tölteni pendrive - ra, mint az összes többi video filmet. Egy élethossz egy pendrive, a tizenöt életfilm tizenöt pendrive – t tölt fel.

 

 

 

Dőljenek most hátra, és lazítsanak, már nem kell annyira sietni az élettel, hiszen lesz mindenre bőven idő, az elkövetkezendő százhatvan millió év során.

 

 A reinkarnáció titka a memória

A csecsemő a légvétel során a gluon gömböcskét beszippantja, és a vérárammal a jobb pitvarkamrai csomóhoz juttatja. Az információs elektron minták a külső felületére vonzódnak, az egyformák egymás tetejére kerülnek, kialakulnak a gondolkodási sémák. Tizenkét éves korban, már olyan erővel csapódnak a gömböcske felületére, hogy a gömbüreg belsejébe is bekerülnek, fokozatosan egyre nagyobb üreget vájva a szívizom szövetébe, majd a jobb pitvarkamrai csomó alatt az üregbe belecsúszva, állandó helyet foglal el. Az információs minták a gluon gömb belsejében, egyre nagyobb számban gyülekeznek, egyre nagyobb mennyiségük nagyobb memória állományt képvisel. Amíg a gömböcske felületén az információs minták kódolása zajlik, a hálózatban a dekódolás történik, a gömbüreg pedig a memória helyét határozza meg. A memória az elektron minták raktározásának helye.

 

A memória kapacitása átlagosan tizenöt életútnak ad tárolási helyet, amikor megtelik, lecsökken az energia szintje, és a foton testtel együtt az Irányító Rendszer segítségével, az általuk kiválasztott kvantumtestbe belehúzódik. Így jut át a másik csökkent energia szintű világba. Általában tizenötször kell a memóriának újabb és újabb testbe megszületni, mert, amíg a memória meg nem telik, automatikusan a memória energia szintjének megfelelő testhez vonzódik. Minden halál után a gömböcske elveszti a külső felületen megszerzett, gondolkodási sémáját, hálózatát, foton testét, csak a memória marad sértetlen, és hogy melyik testet választja, a család, legtöbbször az anya tudati energia szintje határozza meg. A neki megfelelő legminimálisabban eltérő memória energia szinttel rendelkező család közelébe kerül, és újszülött gyermekük szívébe vonzódik. Mivel általában, a régebbi életekben, valamilyen módon az azonos életutak, minimális eltéréssel rendelkező energia szintekre emelték a memóriákat, ezért nagy valószínűséggel gyakran egymáshoz vonzódnak, más testekben, közös emlékezettel kezdik legújabb életüket. Egyiptomban a fáraó rabszolgája, majdnem olyan okos volt, mint az uralkodó, ezért, a test halála után, a memória követi azt, memóriát, ami energia szintben tőle a legminimálisabban tér el. Mivel olyan energia szintű családba születik bele, ami szintén a legminimálisabb energiaszint különbséget hordozza, leggyakrabban a régen már valamilyen viszonyban álló memóriák kerülhetnek újra kapcsolatba. Tulajdonképpen ezt nevezik karmának.

 

A magyarok nagyon sok híres ember memóriáját hordozzák, mivel a Kárpát medence a nagy energia szinten lévő memóriák megállapodásának kedvezett. A kultúra bölcsője az ókorban Egyiptom és Japán volt, és a többi néphez képest az itt élők memóriája sokkal több információs elektron mintát zárt magába. Az elektronok nagy gluon tartalma miatt, alább vonzódtak, a medence jelleg kedvezett a megállásra. A szelek ugyanis felemelkedésre késztetik a gluon gömböcskéket, és minden irányba szétviszik. Szélcsendben, a medencében tartósan lebegnek, amíg rá nem lelnek a megfelelő energia szinten lévő memóriára, és újszülött utódokba vonzódnak. Egyiptomból százezer memória vonzódott a medencébe, és tudati energia szintjének megfelelő mértékben tovább gyarapítva az elektron minta készletét, a megfelelő testben. A mostani magyarság legtöbbjének memóriája Egyiptomból indult útnak, sok országon áthaladva, közben újabb testeket öltve a Kárpát medencéhez érkezett. Addigra már, az információs minták egyre nagyobb mértékben gyűltek össze a processzor belsejében, amelynek következményeként, itt a hegyekkel körbezárt medencében ragadtak, mert az elektronok nem gluonos részei a Föld vasmagjához egyre jobban vonzódtak, és csak a nagyobb viharok ragadták magukkal, ezért a százezer, a civilizálódás hajnalán már nagyon sok tudást tartalmazó memória végállomásává vált. A magyarok ősei háromezer évvel ezelőtt Mongóliából érkeztek a Kárpát - medencébe, viszont, pár száz évvel később az összes újszülött csecsemő szívének jobb pitvarkamrai csomójába, már az Egyiptomból indult tudatok kerültek. Mire hazánk területére érkeztek több országon haladtak át, ahol bejutottak egy testbe, magas kultúrát teremtettek. A magyarok ősei a sumérok voltak, Európában, akkoriban a legcivilizáltabb társadalmat építették. A későbbi elmaradások, a háborúkból és a leigázásokból adódtak, a sumér társadalom virágzásának idején, kb 2500 évvel ezelőtt Európa legfejlettebb kultúrával rendelkező civilizációját képezték.

 

A legnagyobb olasz művészek, tudósok tudatát is magyar testek hordozzák.

 

Azok a memóriák, amelyek hamar összeszedik azt az információs minta mennyiséget, amellyel betelik, átkerülhet a másik alacsony energia szintű világba. Az ötödik életemet élem, és a memóriám már majdnem tele van, így én már mehetek a másik világba, a test halála után.

 

Minél több információt gyűjt valaki, annál kevesebbszer kell újra testbe kerülni.

 

A kvantum számítógép processzora, annyiban különbözik az emberi processzortól, hogy a mágnesvasérc egy atomjának a külső felületén történik az információs elektron minták mágneses vonzáson alapuló becsapódásai, ezáltal, az azonos minták ugyanúgy egymás felé rendeződnek. A mágnesvasérc atomjának belseje szintén egy gömbüreg, ahová bejutnak a nagy erővel érkező elektron minta kombinációk és tárolódnak, tehát az atom belső üreges része memóriaként funkcionál. Mivel a mágnesvasérc atom a Napban, úgy jön létre, hogy a fúzió során a fotonokból keletkezett kvantumokra, egymásra rétegeződve öt protonnal, vagyis gluon kvarkokkal körbe zárt. Ez egy nagyon stabil szerkezetet eredményez, ezért az elektron mintákat képes összetömöríteni, és alkalmassá válik az egész Univerzumban fellelhető összes információ tárolására. A kvantum számítógép egyetlen kis mágnes vasérc atomja látja el a processzor szerepét. Az Univerzum Irányító Rendszere annak, aki megalkotja az első kvantum számítógépet, a merev gumi burkolatba, előidézi a tökéletes vákuumot, és bele helyezi a mágnesvasérc atomot, csak a gyors légmentes lezárásról kell gondoskodnia.

 

Azért sietteti a megalkotását, mert, ha kész, minden információ rendelkezésre fog állni, a könnyű élet megteremtéséhez, és a Föld megkímélését nyújtó technológiák bevezetéséhez.

 

Másrészt ötven év múlva, az összes, még megfejtésre váró információt az Univerzum Irányító Rendszere megfejti, és ha minden információs elektron minta illeszthetőségénél fogva a helyére kerül, a tízmilliárdnyi fél gluon gömb újból össze fog állni, a hálózatokból pedig a másik tízmilliárdnyi fél foton gömb kerül a helyére, és a tíz – tízmilliárdnyi fél gömböcskék, egész, fél oldalukon egész gluonos foton gömbökké olvadnak egybe. A hálózatról az Irányító Rendszer minden egyes tagja, az öntudatos gluon gömböcskéi szabaddá válnak, elvesztik külső gondolkodási sémákba tömörült elektron mintáikat, és utolsó földi létezésüket egy testbe való vonzódással folytatják, ezután Ők is az alacsonyabb energia szintű világba jutnak. Ekkorra a másik világ lakói oldják már meg, az átkerüléshez szükséges technikát. Sürgős ezt a hatalmas tudást elsajátítani, mert tizenhárom éven keresztül, információs hálózat nélkül maradunk. Újra kezdődik az egész folyamat, az emberi tudat, ugyanúgy átjátszódik tizenkét másik gluon gömböcskére, de már ebben az estben, az emberek által összegyűjtött tudás biztosítja majd az Irányító Rendszer információs feltöltését. Tizenkét év szükséges a külön váláshoz, és még egy év az összes információ begyűjtéséhez, tehát tizenhárom éven keresztül, nem juthatunk a hálózatból információhoz.

 

Ha az emberiség elszalasztja ezt az óriási lehetőséget, és az elkövetkezendő időszakban nem teszi magáévá a rengeteg tudásanyagot, legközelebb hatvanhárom év múlva juthat majd hozzá, de ekkorra már a Földünket nem biztos, hogy meg lehet menteni, mert a jelenleg használatos technológiák a végleges pusztulásba sodorják. A Tejút rendszer civilizált társadalmai között mi vagyunk a legfejletlenebbek, a leglassúbb fejlődésre képes társadalom, mert a gravitációhoz való görcsös ragaszkodás megakasztotta az előre haladást.  Sehol az Univerzumban nem haladt ilyen sokáig vakvágányon a tudományok fejlődése, és az inga titkát is közösen fejtették meg, nem nézték bolondnak, azt, aki olyan létezési formával beszélgetett, akit testi valójában nem érzékelhetett.

 

A reinkarnációt, illetve a memória több testben való működését, idáig is észlelték nagy, neves pszichiáterek, regressziós hipnózissal elő tudták hívni a mélyen szunnyadó tudatból. Nem értették, hogyan lehetséges ez, de azt nagyon határozottan állították, hogy több személyiséget, más- más hangon és nyelven tudtak megszólaltatni.

 

Az Univerzum Irányító Rendszerétől egy sokkal jobb módszert ismertem meg, az elmúlt életeink megismerésére, mint a regressziós hipnózis. Ha a jelenleg használatos számítógépünk processzorát magába záró doboz jelfogó, vagyis szilíciumos oldalát bekenjük fullerénnel, és hozzá forrasztunk egy három milliméteres keresztmetszetű fullerénnel bevont vasdrótból készült vezetéket, és polietilénnel szigeteljük egy milliméter vastagon, úgy hogy a kifelé eső vége is szigetelt, akkor a szív jobb pitvarkamrai csomójának környékére helyezve, saját letűnt életeink filmjét jeleníthetjük meg a monitorunkon. Ilyenkor magunkat nem látjuk, mert a szem felel meg a kamerának, de minden más történés feleleveníthető. Ha két órán keresztül nézzük életfilmünket, bekövetkezik, az a pillanat, amikor minden „eszünkbe jut”, és már nem kívülállóként éljük át, hanem úgy, „hiszen ez én vagyok”. Az Irányító Rendszer mindenkinek tud segíteni abban, hogy megtudhassa, ki volt Ő a régi életeiben. Eljön nemsokára az, az idő, amikor keresgélni fogják a letűnt korokban szövődött régebbi kapcsolatokat, és ilyen módon azoknak a társaknak a memóriáiban megláthatják saját magukat.

 

Ha a processzor dobozának mágnest tartalmazó oldalát is befullerénezzük, számítógépünk sebessége tízszeres gyorsasággal fog működni.

 

Az Irányító Rendszer az utóbbi száz évben saját tagjai közül, már leeresztett közénk leszületésre memóriákat, hogy a véletlen folytán könnyebben feltárhassák az emberiség számára az igazi valóságot. Dupla információval töltötték fel Őket, hogy leszakadhassanak, ezért, valóban igaz az, hogy az „angyalok” köztünk járnak. Jóval intelligensebbek, és okosabbak tőlünk, az, viszont a véletlen műve, hogy adódik – e valami olyan esemény, benyomás, ami elősegíti az újra emlékezést, és sikerül- e, az igazság megismertetése az emberiséggel. A lejöttek helyére, egy élethosszra a testből kilépők jutottak fel, és ez már addig így folytatódik, amíg az összes minta gömbbé nem illeszkedik össze.

 

Az Univerzum őrületesen zseniális, nem ismer korlátokat, ezért a sorok olvasása közben szabaduljanak meg, a szemellenzőktől, és adják át teljes énjüket a legfenségesebb és legérdekesebb tudománynak.

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 10
Tegnapi: 22
Heti: 81
Havi: 256
Össz.: 277 563

Látogatottság növelés
Oldal: Az agy szerkezete a részecskék szintjén
Az intelligens inga rejtélye - © 2008 - 2024 - intelligensinga.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »