Az intelligens inga rejtélye

Egy inga intelligens jelei segítségével rálátás nyílik az univerzum ismeretlen titkaira, és arra is, miért kommunikatív az inga. - A világ új tudományos szelleme

Észrevételezések

 

2010. február 24.-én jelent meg a véletlen felfedezést taglaló írás első része a blog.hu-n.

Csak egy játéknak indult, fogalmam sem volt róla, mekkora jelentőségű ügybe keveredek.

Nagy volt az érdeklődés, és hogy még több ember követhesse, 2010 júliusában a freeblogon is megjelenttettem. Ezen a web felületen még több érdeklődő követte rendszeresen, itt már angolul isolvashatták, http://theoryoftheuniverse.freeblog.hu linken.

Sajnos a freeblog webhely szolgáltató szerverparkja felmondta a szolgálatot és már majdnem egy éve, nem üzemel, ezért akik itt olvasták, nem juthattak a végére, még üzenni sem tudtam, hogy hol folytatom, mert képtelenség volt elmenteni az újonnan elkészült tudnivalókat.

Mivel senki nem biztosított lehetőséget, hogy nagyobb nyilvánosságot kapjon a weboldal, csakis a google keresőből tudtak értesülni az érdeklődők, ahonnan azok a személyek, akiktől segítséget kértem, állandóan kiűztek. Nagyon elmésen, de inkább, azt mondanám, hogy alattomosan tirhítottak ki a google-l. Minden, előttem és utánam álló linkre kattingattak robottal, csak az én linkemet hagyták ki, ezzel kiszorítottak a találati listából. A találati lista utolsó oldalainak a linkjeire olyan sokat klikkelttettek, hogy lehetetlenség volt visszakerülni.

Mégis visszakerülök mindig, mert akadtak segítőim, akik sokkal magasabb szinten űzik az informatikát. Ha nem siettek volna a segítségemre, mára már az írásaimnak az írmagját sem lehetne megtalálni sehol.

Az utolsó leheletemig kitartok, hogy minden szó igaz és bárhol kiállok az igazamért, ha, azt valaki számon kérné rajtam! Sajnos nem kérik, lapít az összes hivatalos felelős személy, úgy tesznek, mintha nem tudnának róla, hiszen óriási a tét, emberiség ellenes bűncselekmény a vád, ha kiderül, hogy tudtak róla és nem tettek, ezért az ügyért semmit, illetve akadályozták.

Szerettem volna megírni a rövidített változatot, amely már pusztán csak a tudományos tényeket tartalmazza, és sokkal átláthatóbbá teszi a gondolatmenetet, de már elvették tőle a kedvem.

Sok mindenről írhattam volna még,  pl. hogyan lehet nagyon egyszerű módszerrel a kultúrnövényeket olyan erőssé és agresszívvá tenni, mint a gyomokat.

Végül is nem szükséges, mert csak egy gondolati kódokkal vezérelt atomos számítógép megépítésén múlik, hogy az univerzumban fellelhető összes információ előhívódjon.

A válság hamar megszüntethető lett volna, sokkal jobb életfeltételek teremtődtek volna, és most is csak azt tudom mondani, hogy nagyon rövid idő alatt száz évet fejlődhettünk volna.

A legkönnyebben bizonyítható tudományos elmélet lett leírva, csak egy szilícium atomot tartalmazó TV-t kellett volna megépíteni, vagy a bizonyítási eljárások közül néhányat elvégezni, akinek nem elég a tudatháló látványa és az inga, kommunikáló mivolta.

Felháborítóan romlott és erkölcstelen a világ, a politikusokat saját hatalmukon és a pénzen kívül nem érdekli semmi, ez nem csak Ukrajnában van így, hanem nálunk is, csak a mieink kevésbé látványosan halmoznak, inkább egyelőre dugdosnak.

A tudósokról, most nem írok, döntsék el Önök, hogy miért akarják eltüntetni a weblapom.

Amíg, a magyarokat a politikusok orruknál fogva vezetik, és legyen az balos, vagy jobbos, csak kellékek, vagy szükséges díszletek a hatalom gyakorlásához.

Azzal, hogy az embereket egymásnak ugrasszák, a politikus banda profitál.

A legkényelmesebb „munkát” végzik, a legnagyobb haszonnal, és ha csődbe viszik az országot, azt is jól megmagyarázzák.

Az embereknek nincs szüksége politikusokra, higgyék el, politikamentesen sokkal jobban menne a világ. Szükség van, azonban sok- sok kreatív szorgalmas szakemberre, ügyes kezekre, becsületes jó emberekre, akik kivezetik az országot ebből a siralmas helyzetből, mert a magyarok nagyobb része abban van.

A katasztrófa sajnos be fog következni, bármiről is informál a napi sajtó, elodázzák a huszonkettedik századra. Minden ember megkérdezheti ingán keresztül is, hogy melyik verzió az igaz.

Ennyi „ordas farkas” között egyedül elérni, nem lehet nagy eredményeket, csak a közös összefogás segíthet. Van az, úgy, hogy egy embernek van igaza, de azt nem ismerik el.

Szörnyű érzés négy éven át ezzel a tudattal egyedül lenni, csak azért, mert a hivatalos tudomány más álláspontot képvisel, egy önző fennhéjázó álláspontot.

Egyre jobban úgy érzem, mintha betonacél falakkal vennének körbe.

De az utolsó szavammal is azt kiáltom, hogy minden szó igaz és az emberiség érdekeit szolgálom!

 

Synux


 



 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 3
Tegnapi: 36
Heti: 61
Havi: 397
Össz.: 277 210

Látogatottság növelés
Oldal: A negyedik évfordulóra
Az intelligens inga rejtélye - © 2008 - 2024 - intelligensinga.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »